„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Kereszténydemokrata Néppárt bevétele tavaly 261 millió forint volt, amelyből 232 millió forintot költött el - derül ki a Hivatalos Értesítőben szerdán megjelent mérlegbeszámolóból.
Tagdíjakból mintegy 8 millió forint bevétele volt a KDNP-nek, állami költségvetésből származó támogatása pedig 233 millió forint. Egyéb hozzájárulásokból, adományokból pedig 15 millió forinthoz jutott a párt a beszámoló szerint.
A párt kapott pénzt például a IV., az V., a XV. és a XII. kerületi önkormányzattól. Magánszemélyek az összesítés szerint 8,5 millió forintot fizettek a pártnak, köztük felsorolják Surján László EP-képviselőt 708 ezer forinttal. Egyéb bevételként 4,9 millió forintot tüntet fel a párt.
A KDNP kiadásai között feltűntetik a 135 millió forintos működési kiadásokat, a 26 milliós eszközbeszerzést, a politikai tevékenységre fordított mintegy 45 millió forintot, valamint 24 millió forintnyi egyéb kiadást is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.