Nem tagadjuk, hogy előítéletekkel telve mentünk az újabb „Mi is Kérünk Három Helyet Az MSZP-listán”-párt megalakulására, mely ezúttal a Magyar Liberális Párt fedőnevet viselte, és a bemutatkozó helyszín a liberálisok ősi búvóhelye, az V. kerületi Sas Center volt.

A halványkékben pompázó terembe lépve a körben elhelyezkedő, nagy „liberálisokat” (Obamától Göncz Árpádon át Deákig) ábrázoló portrék és az Echo tévének nyilatkozó pártelnök tűnik szembe – ami egy, a politikába éppen visszatérni akaró, liberális politikusnak sem kötelező tevékenység. A sajátos eklektika az egész – körülbelül 50 fő, felerészben újságíró előtt zajló – rendezvényt áthatotta.

Indításként egy videó-összeállítást láthattunk, amelyben az utca emberét interjúvolták arról, hogy szükség van-e önálló liberális pártra. A válasz meglepő módon minden esetben az igen volt. Majd a liberálisok és demokraták neves európai parlamenti képviselője, a brit Sir Graham Watson köszöntötte a távolból a kezdeményezést, hogy azután pódiumra lépjenek a párt alapítói. Először négy, a politikában eddig teljesen ismeretlen szereplő, akiknek pirulós, itt-ott akadozó bemutatkozása határozott rokonszenvet ébresztett az emberben, elhisszük nekik, hogy valamiféle elképzelések érvényesítése dereng szemeik előtt és nem egy igazgatósági tagság.

Azután megérkezik a pártelnök, s vele visszatérnek balsejtelmeink. Fodor Gábor elismétli a mostani pártalapítások paradoxonát, hogy

1. az általuk vallott nézeteket senki nem képviseli tisztán ma a politikában, ezért önálló pártot kell létrehozni,
2. egyébként együtt akarnak működni mindenkivel, aki kormányváltást akar, hogy az általuk vallott nézeteket továbbra se képviselje tisztán senki.

Amennyiben eltekintünk a „színre lépünk külön, hogy összefoghassunk” rémesen unalmassá váló módszerétől, akkor is kételyeink támadnak azzal kapcsolatban, hogy mi is az az elképzelés, amelyet ma senki sem képvisel. A pártelnök együttérző liberalizmusnak nevezte téziseiket, és példaként a David Cameron féle konzervatívokra hivatkozik, kiknek „együttérző konzervativizmusától” állítólag sokat tanult. Az elkerülhette a pártalapító figyelmét, hogy szó szerint ugyanezzel a szlogennel lett elnök egy bizonyos George W. Bush.

A részletekbe merülve, a konkrétumokra kíváncsian csak fokozódik rosszérzésünk, mivel a programban hiába keressük azt az egyediséget, amelyik önálló pártalapítást indokolna. „Az együttérző liberalizmus a korábbinál jóval nagyobb figyelmet fordít a szociális problémákra, és saját nemzetpolitikai ajánlata van a társadalom számára.”. Ajjaj. Már sejthetjük, hogy még részletesebben ez ilyesmiket jelent: „rendezni kell a devizahitelesek helyzetét! Meggyőződésünk, hogy ezt a kérdést, csak az érintett szereplők bevonásával, párbeszéd útján lehet megnyugtatóan rendezni, ezért kezdeményezni fogjuk egy háromoldalú érdekegyeztető fórum létrehozását”. Markáns, provokatív, fölkavaró vélemény.

Hasonlóan az olyan pontokhoz, hogy „kiemelten fontosnak tartjuk az alkotmányosság helyreállítását Magyarországon, de nem kívánjuk automatikusan visszaállítani a korábbi alkotmányt”, vagy a vissza-visszatérő európázáshoz.

Ezek után rejtély, hogy mit jelent az a szemrehányás, amelyik az egykori SZDSZ-nek szól, hogy ti. nem merték vállalni a liberális elveket. Egyébként is problémás az SZDSZ-hez való viszony, mert miközben a közönség túlnyomó része a szabad demokraták Fodor-szárnyának maradékából állt, a program meg kísértetiesen emlékeztet az SZDSZ elkenéseire, addig a Fodor szerint a történet nem folytatható ott, ahol 2010-ben abbamaradt. Arra a kérdésünkre, hogy akkor onnét folytatható-e, amikor 2009-ben lemondott, kitérő választ adott.

Mint ahogy arra is, hogy személyét alkalmasnak érzi-e bármiféle megújuló politika megjelenítésére. Erre annyit felelt, hogy azt majd a választók eldöntik, ami annak fényében érdekes, hogy a szándékok szerint a választóknak erről nem lesz módjuk dönteni, hiszen egyből összefogásra készülnek. Az összefogáson belül viszont kitapinthatóan Bajnaiék froclizásának szerepét boldogan vállalja magára az új párt, például annak firtatásakor, hogy ki biztosítja az anyagi hátteret, azzal ütötte el Fodor, hogy nem a MOL és nem az OTP.

A „liberális értékek markáns képviselete” ezúttal nem hangzott el, de nem ettől van hiányérzetünk.