szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Közös megegyezéssel távozik a közmédiából Bakos Piroska május végén.

Nem tart tovább igényt az MTVA a magyar uniós elnökség egykori szóvivőjére, Bakos Piroskára, aki külpolitikai újságíróként az utóbbi időben a Világkép című műsort vezette – írja az Index.

A lap információi szerint a műsorvezető közös megegyezéssel távozik a közmédiától. A külpolitikai újságíró 13 évig dolgozott az MTVA-ban riporterként, szerkesztőként, és híradós műsorvezetőként.

A közmédia szóvivője, Lencsó Rita nem kívánta kommentálni a lap értesülését, mint mondta, munkavállalókról nem áll módjukban információkat kiadni.

Bakos Piroska ezzel szemben megerősítette a híreket, mint elmondta, valóban február elején kapta meg felmondólevelét, és május végén távozik az MTVA-ból.

Távolabbi céljairól egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de abban biztos, hogy júniusban Berlinben részt vesz egy, kiemelt európai tudósítóknak szervezett, a német választásokra felkészítő kurzuson, amelyet már a felmondás után pályázva, magánemberként nyert el.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

32 éves, mégis bejáratósan új ez az eladó Ferrari Testarossa

32 éves, mégis bejáratósan új ez az eladó Ferrari Testarossa

Az összefogás szimbóluma lett a fotó az egyszerre imádkozó muszlim és zsidó mentőről

Az összefogás szimbóluma lett a fotó az egyszerre imádkozó muszlim és zsidó mentőről

"Lesz még Magyar Köztársaság" - ingyen elérhető a teljes Bródy-koncert

"Lesz még Magyar Köztársaság" - ingyen elérhető a teljes Bródy-koncert