Kerítőkre csapott le a TEK Tolna megyében

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségével fogta el kedden hajnalban, a Tolna megyei rendőrség azt a két pincehelyi férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint 2011 óta több nőt is prostitúcióra kényszerítettek erőszakkal és fenyegetéssel - értesült a HavariaPress.

  • hvg.hu
  • HavariaPress
Kerítőkre csapott le a TEK Tolna megyében

A TEK kommandósainak segítségével fogta el kedden hajnalban, a Tolna megyei rendőrség azt a két pincehelyi férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint 2011 óra több nőt kényszerítettek erőszakkal és fenyegetéssel prostitúcióra.

A három embert őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az ügyben kerítés, kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak eljárást.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.