szerző:
MTI

Az ország öt megyéjében és Budapesten van érvényben elsőfokú figyelmeztetés az erős szél miatt. A Bakonyban és a Balatonnál kis területen 85-90 kilométer/órás is lehet a szél.

A vasárnapi heves zivatarok miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legtöbb munkájuk a katasztrófavédelem tűzoltóegységeinek - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn reggel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre már csak az erős szél miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Pest megyére, valamint Budapestre. Mint írták: a Dunántúl északi és középső részén, valamint a főváros térségében az északnyugati szelet kísérő legerősebb széllökés 70-80, a Bakonyban és a Balatonnál kis területen 85-90 kilométer/órás lehet. Délután jelentősen mérséklődik a légmozgás. Északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat, rövid idő alatt 10-20 milliméter csapadék is hullhat.

©

Az OKF közleménye szerint a vasárnap délutáni rendkívüli időjárás miatt több lakossági bejelentés érkezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. Vaja négy utcájában hatvan lakóház sérült meg a viharban, az állapotukat statikus segítségével mérik fel. A keletkezett károk 174 embert érintenek, 38-at - köztük tíz kiskorút - közösségi szálláson helyeztek el, mert otthonuk a délutáni viharban annyira megrongálódott. Két ember megsérült, egyiküket kórházba vitték. A településen a középfeszültségű vezeték meghibásodása miatt szünetel az áramszolgáltatás, ami hozzávetőleg 600 fogyasztót érint.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tízszer vonultak lakóház pincéjéből vizet szivattyúzni, illetve vízelvezető árkokban felhalmozódott hordalékot eltávolítani. Edelényben három, Borsodszirákon két, Kondón pedig négy lakóház pincéjéből kellett vizet szivattyúzniuk. Sajólászlófalván és Kondón az árkokban feltorlódott hordalék eltávolításához a katasztrófavédelem kilenc szivattyúját kellett bevetni.

Késő délután Borsodsziráknál az esőzések miatt lezárták a tornanádaskai vasúti mellékvonalat. Egy vonatot a kazincbarcikai tűzoltóegységek kérésére a pályán állítottak le, a 120 utast mentesítő busszal vitték tovább. Ott várhatóan délig állhat helyre a vasúti közlekedés.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megtévesztette a fogyasztókat, 350 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Teslára vágyik? Itt a jó hír: erre is kérhető már állami támogatás

Teslára vágyik? Itt a jó hír: erre is kérhető már állami támogatás

22 világörökségi helyszín, amit Trump bombázni akart

22 világörökségi helyszín, amit Trump bombázni akart

Semmi eurovíziós nyomás: az év magyar slágerét keresi a szombaton induló A Dal

Semmi eurovíziós nyomás: az év magyar slágerét keresi a szombaton induló A Dal

Már az egész világon körözik a vizes vb volt gazdasági igazgatóját

Már az egész világon körözik a vizes vb volt gazdasági igazgatóját

Már nincs szmogriadó Budapesten

Már nincs szmogriadó Budapesten