Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Tizenkét közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A II. kerületben Tormay Cécile írónő, műfordító nevét veszi fel egy névtelen közterület, míg a VIII. kerületben Raduly József kormánypárti képviselő kezdeményezésére a Muzsikus cigányok parkja elnevezést kapja egy Baross utca menti névtelen terület. Utóbbi helyszínen a közeljövőben köztéri emlékfalat is felállítanak, amelyen neves muzsikus cigányok emléktábláit helyezik el.
Albert Flórián aranylabdás labdarúgónak, a Nemzet Sportolójának állítanak emléket azzal, hogy az FTC-stadion környékén róla nevezik el a Gyáli út egy szakaszát. Lakossági kezdeményezésre a XII. kerületben a Mártonhegyi út jelenleg névtelen, közhasználatra adott magánútja is felveszi az utcanevet.
A XIII. kerületi képviselő-testület kezdeményezésére közparkot neveznek el Cziffra György zongoraművészről, a XVI. kerületi önkormányzat pedig a Békés Imre tér átnevezésére tett javaslatot, a közterület a Csíkszentmihály nevet veszi fel. A XVII. kerület Rákoskeresztúr központjában az egykori buszpályaudvar területén kialakult névtelen közterületet nevezheti el Fő térként.
A XVIII. kerület a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmára vonatkozó törvényre hivatkozva öt változtatást javasolt. A Pataky István utca – amely az illegális kommunista párt tagjának, vasmunkásnak nevét viseli – Borics Pál kőfaragó nevét veszi fel.
A Fürst Sándor kommunista politikus nevét viselő utca elnevezését visszaállítják: a közterület 1945-ig Kiss István építész nevét viselte. A Hámán Kató szakszervezeti vezető, az illegális KMP aktivistája után elnevezett utca is visszakapja az 1946 előtti nevet, vagyis Szurmay Sándor tábornok, honvédelmi miniszternek állít emléket.
A Sallai Imre magántisztviselőről, az antimilitarista mozgalom szervezőjéről elnevezett utca Cziffra György zongoraművész nevét veszi fel. A Kulich Gyuláról, a két világháború közötti magyarországi kommunista ifjúsági mozgalom egyik vezetőjéről elnevezett utca pedig Orbán Balázs székelyföldi írónak, tudósnak állít emléket.
Az előterjesztés vitájában az MSZP-s Bánsághi Tamás a Tormay Cécile-ről való elnevezés ellen emelt szót, álláspontja szerint az írónő munkássága a zsidóellenességről, az uszításról szól, és nem vitathatatlanul köztiszteletben álló személy.
Raduly József a muzsikus cigányoknak emléket állító elnevezés és emlékfal mellett érvelt, míg Losonczy Pál, a Jobbik frakcióvezetője a vonatkozó indítványt támogatásáról biztosította, jelezve, hogy a tanult, küzdő, alázatos cigány művészek példát mutatnak a felnövekvő generációknak, nem úgy, mint "Kolompár Orbán vagy Győzike".
A közterületi elnevezéseket a Fidesz-KDNP és a Jobbik 21 igen szavazattal támogatta, a többi képviselő nem nyomott gombot. A Muzsikus cigányok emlékfal létrehozását egyhangúlag támogatta a testület.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.