Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A miskolci rablás áldozatának egy férfi sietett a segítségére.
Elfogták azt a nőt, aki június elsején rátámadt egy idős asszonyra Miskolcon egy buszmegállóban, áldozatát többször megütötte, majd kirabolta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Az ötvenéves nő Miskolc lyukóvölgyi településrészén odalépett az idős asszonyhoz, akitől pénzt követelt. Miután nem kapott, többször megütötte, elvette válltáskáját a benne lévő mobiltelefonnal és készpénzzel együtt.
A történteket látva egy férfi a bántalmazott segítségére sietett, és visszavette a rablótól az értékeket, majd riasztotta a helyi körzeti megbízottakat, akik elfogták a támadót.
A rendőrség rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a nő ellen, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyeztetett.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.