Tetszett a cikk?

Felfüggesztette a volt moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladásával kapcsolatban indított eljárást a Budapest Környéki Törvényszék. Koszta János szóvivő kedden azt mondta, hogy olyan érdemi bizonyítékok beszerzésére van még szükség, amelyek nélkül érdemben nem bírálható el az ügy.

Kérték egyben az ügyészt, hogy légkésőbb október 30-ig szerezze be és biztosítsa a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában hivatkozott bizonyítási eszközöket, vagy ezen bizonyítási eszközök beszerzésének akadályát jelentse be.

Kedden a Népszabadság Online írt arról, hogy az ügyészségnek ki kell egészíteni a hároméves nyomozás után elkészített vádiratot, és megállapítást nyert, hogy sérült a vádlottak védekezéshez fűződő joga.

Koszta János erre reagálva azt mondta, hogy épp ennek kiküszöbölésére függesztették fel az eljárást. Mint fogalmazott: az Egyesült Királyság igazságügyi hatóságának címzett jogsegélykérelem beérkezése nélkül az ügy érdemben nem bírálható el, mert a vádlotti védekezések, és részben a vád tárgya is ezen alapszik. Ezért elengedhetetlen beszerezni az olyan információkat, mint például az értékbecslés, hogy az abban foglaltakat is mérlegelni tudja a bíróság – tette hozzá.

A törvényszéki szóvivő elmondta: a védekezéshez való jog magában foglalja azt is, hogy a terhelt a tárgyalás megkezdése előtt megismerjen minden, a cselekvőségét érintő bizonyítási eszközt, bizonyítékot, az azokból nyerhető releváns bizonyítékokkal kapcsolatban az álláspontját kifejthesse, észrevételezhessen, illetve indítványokat terjeszthessen elő.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője azt mondta: az említett törvényszéki végzés még nem érkezett be az ügyészséghez, arról egyelőre csak a sajtóból értesültek.

A főügyészség 2009. november 30-án különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt rendelt el nyomozást a moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladásával kapcsolatban.

A moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség 2008-as eladásának ügyében a volt Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács értékesítésről döntő tagjai és Veres János volt pénzügyminiszter esetében a Központi Nyomozó Főügyészség idén tavasszal megszüntette a nyomozást.

Május 7-én Keresztes Imre főügyész azt közölte, hogy Székely Árpád volt moszkvai magyar nagykövetet különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolták meg. Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV Zrt. volt értékesítési igazgatóját, valamint az MNV Zrt. két volt vezető beosztású és egy beosztott munkatársát társtettesként elkövetett bűnpártolás vétségével, valamint valamennyiüket folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével is vádolja az ügyészség.

A főügyész közleményében azt írta: a körülbelül 21 millió dollárért eladott moszkvai ingatlant egy 2008-as értékbecslés alapján több mint 108 millió dollárra értékelték. 

Legfőbb Ügyészség: törvényes a vád a moszkvai ingatlanügyben

A moszkvai ingatlanügyben a vád törvényes, a bíróság sem állítja ennek az ellenkezőjét – így reagált a Legfőbb Ügyészség szóvivője a Budapest Környéki Törvényszék végzésére. Fazekas Géza szerint az ügyészség a nyomozás során több eljárási jogsegélyt is kezdeményezett, és valóban nem érkezett mindegyikre válasz, de a vádhatóság álláspontja szerint ezek nélkül is elbírálható az ügy.

Elmondta, hogy két eljárási jogsegélyről van szó, az egyikre Oroszországból, a másikra pedig az Egyesült Királyságból nem érkezett még válasz. Hozzátette: azért nyújtotta be az ügyészség a vádat ennek ellenére, és nem függesztette fel az eljárást saját hatáskörben, mert szerintük a jogsegély keretében adott válaszok nélkül is bizonyítható az ügy, azok nem gyengítik a vádat, hanem erősíthetik.

Az orosz jogsegély esetében már volt egy, a még függőben levő jogsegélyt megelőző jogsegélykérelem. Fazekas Géza szerint a törvényszék is arra jutott a végzésében, hogy a második jogsegélyre adandó válasz, amely még nem érkezett meg, csak ezt cizellálja.

A másik, az Egyesült Királyságból várt jogsegély, amely az ügyben releváns 2008. júniusi értékbecslésre vonatkozik, Fazekas Géza szerint az értékbecslés hamisságára vonatkozó bizonyítékokat erősítheti, de ebben az esetben is rendelkezésre állnak egyéb más bizonyítékok.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!