szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy hét alatt három áldozatot szedett az a kábítószer, ami még nincs is rajta a magyarországi tiltólistán – közölte a Blikk. A rendőrség már őrizetbe vett két embert kábítószerrel való visszaélés miatt.

A pentakristályhoz hasonló dizájnerdrog egy 23 éves fiatal lányt ölt meg Budapesten, egy 18 éves fiút Székesfehérváron, valamint egy 28 éves sportolót Csákváron – írta a Blikk. A lap szerint a hét végén még egy fiatal került kórházba, de ő megúszta.

A 28 éves P. László, aki versenyszerűen gyakorolta az erőemelést, nem volt ilyen szerencsés. A lap szerint a csákvári férfi a barátaival mulatott egész hét végén, Székesfehérvárra utaztak, valószínűleg itt szerezték a pentához hasonló drogot, amit a díler a korábban legális kedélyjavítóként ismert „új mefedronként" harangozott be.

Vasárnap házibuli volt P. Lászlóéknál, ahol néhányan kipróbálták az új anyagot. A sportolóra hétfőn reggel talált rá egy barátja az ágyban. Látta rajta, hogy nagyon rosszul van, kihívta a mentőket, akik másfél óráig küzdöttek az életéért, de végül meghalt. Nem zárható ki, hogy P. László azért vesztette életét, mert a testtömegnövelő szerek nem fértek meg a droggal – tette hozzá a beszámoló.

A budapesti áldozat rendszeres pentahasználó volt, a Blikk információi szerint már többször kezelték a toxikológián. Most azonban hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni az életét.

Az Erzsébet Kórház főorvosa szerint az ázsiai kábítószer-terjesztők folyamatosan kísérleteznek az új drogokkal. "A fiatalok divatból keresik az új szereket. Amikor kijön egy módosított kábítószer, elkeresztelik, és rögtön piacra dobják. Így még azt is megússzák, hogy felelősségre vonják őket, hiszen idő, amíg ezek felkerülnek a tiltólistára" – mondta dr. Zacher Gábor.

A nyomozók már őrizetbe vettek egy 23 éves férfit és egy 26 éves nőt kábítószerrel való visszaélés miatt. Németh-Kész Mónika szóvivő szerint a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja a halálesetek között felmerülő esetleges összefüggéseket.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Az Orbán-kormány saját válságkezelő kezét is megkötötte a sporttaóval

Az Orbán-kormány saját válságkezelő kezét is megkötötte a sporttaóval

Látványos, mennyivel tisztább lett a levegő Európában a járvány miatt

Látványos, mennyivel tisztább lett a levegő Európában a járvány miatt

Már nyolc mutációja van a koronavírusnak

Már nyolc mutációja van a koronavírusnak