A Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke szombaton közleményében azt írta: a folyó vízállása szombaton 14 órakor Dunaszekcsőnél 948, Mohácsnál 944 centiméter volt, ez 17, illetve 12 centiméterrel alacsonyabb az egy nappal korábbihoz képest. Kitért rá, hogy Dunaszekcsőn szombaton is mintegy száz ember védi az árvízveszélyben érintett utcákat, figyelik a védműveket, szükség szerint erősítik a gátakat. A szivattyúk folyamatosan üzemelnek, az éjszaka folyamán a Széchenyi utcában álló egyik házat homokzsákokkal kellett védeni.
Bárban folyamatos figyelőszolgálatot tartanak fenn, szükség esetén szivattyúznak. Mohácson tovább nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága. Ha kell, ott is szivattyúznak. Az esetleges árvízi jelenségek miatt folyamatosan figyelik a Szent János utcában beszakadt útszakaszt. Délelőtt ott vízszivárgást észleltek, de egyelőre nem kell tartani a Duna betörésétől. A mohácsi és a dunaszekcsői kompjáratok nem közlekednek, a folyón hajózási tilalom van érvényben, a mohácsi határkikötőt lezárták. Érvényes a vadászati, halászati, horgászati tilalom is, a közúti közlekedésben ugyanakkor nincs korlátozás - tette hozzá Hargitai János. A védelmi bizottság elnöke utalt rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton ellátogatott a baranyai védekezési munkálatok helyszíneire, ahol megbeszélést folytatott védekezés és a helyreállítás feladatiról.
Baranyában még napokig kitarthat az ár
Még napokig intenzív árvízi védekezésre lesz szükség Dunaszekcsőnél és Mohácsnál, mert a Duna lassan apad, a vízszint továbbra is igen magas

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.