Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Áder János államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek azt a júniusban elfogadott javaslatot, amelynek alapján közvetlenül irányíthatja a fővárosi önkormányzat a Margitszigetet.
Áder János azzal indokolta a parlament által már megszavazott törvény visszaküldését, hogy azzal nem ért egyet, mert a Margitsziget fővárosnak adásával megváltozna a XIII. kerület határa is, egy nemzetközi egyezmény, az Európa Tanács Helyi Önkormányzatok Európai Chartája értelmében viszont – melynek Magyarország is tagja – a helyi önkormányzatok határait nem lehet megváltoztatni az érintett közösségekkel folytatott előzetes konzultáció, vagy helyi népszavazás nélkül.
Ez azt jelentené, hogy a XIII. kerület véleményét is ki kellene kérni a határainak megváltozásáról.
Mint ismert, a Margitsziget eddig a XIII. kerülethez tartozott, egy május közepén Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által beterjesztett törvényjavaslat szerint azonban az a főváros közvetlen irányítása alá kerülne június 30-ától.
A törvény indoklása szerint erre azért van szükség, mert a Margitsziget kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken.
A javaslat benyújtása után megjelentek olyan hírek, miszerint a főváros felparcellázná a területet, Tarlós István főpolgármester azonban ezt következetesen cáfolta.
A törvényjavaslatot a parlament múlt hét hétfőn fogadta el.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.