Kovács Viktória elmondta: a Kúria épülete előtt bejelentett demonstráció zajlott, ennek megfelelően a tömeg elindult egy meghatározott útvonalon. A tüntetők közül azonban kivált egy nagyobb csoport, amely más irányba indult el, mint ami a bejelentésben szerepelt. Ennek a csoportnak a szervezőjét azonosították, és ellene tesz szabálysértési feljelentést a rendőrség – tette hozzá.
Délelőtt a Kúria Markó utcai épülete előtt – ahol egy devizahiteles ügyét tárgyalták – több százan demonstráltak. A Kúria július 4-re halasztotta a döntést, ezt követően indultak el a tüntetők az Oktogon irányába.

A képre kattintva megtekintheti Nagyítás fotógalériánkat!
Stiller Ákos
A Kúria felülvizsgálati eljárásban egy devizahiteles OTP Bank ellen indított perét tárgyalja. A hitelfelvevő a szerződés semmisségének kimondását kéri azért, mert a bank nem tüntette fel tételesen az átváltás, az árfolyamrés költségét a hitelszerződésben.