Az LMP három parlamenti képviselője az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mivel az Országgyűlés elnöke büntetéssel akarja kordában tartani véleménynyilvánítási szabadságukat. Kövér László a földforgalmi törvény zárószavazásán történtek miatt sújtotta pénzbüntetéssel a képviselőket - írta vasárnap közleményben Szél Bernadett, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, valamint Lengyel Szilvia és Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselői.
A képviselők egy molinó kifeszítésével és megafon használatával fejezték ki ellenvéleményüket a földtörvénnyel kapcsolatban, ezért a házelnök tiszteletdíjuk egyharmadának megvonását kezdeményezte - olvasható a közleményben.
Számos demokratikus parlamentben közmegbecsülés mellett alkalmazzák a fegyelmi jog intézményét. Ahhoz azonban, hogy a kiszabott bírságok ne a választott képviselők politikai tevékenységének önkényes korlátozását szolgálják, jogalkotói mértékletességre és Kövér László személyes bölcsességére is szükség lenne - írták.
Sajnos azonban az ízlés szerint értelmezhető gumiszabályok alapján a házelnök az Országgyűlés méltóságára hivatkozva a neki nem tetsző módon megfogalmazott véleményeket ugyanúgy, néha pedig még szigorúbban bünteti, mint a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat - írták.
Az LMP szerint a magyar parlamentarizmus hagyományainak éppen azzal tartozunk, hogy bebizonyítsuk: egy 21. századi európai parlamentben a képviselői véleménynyilvánítás önkényes korlátozásának nincs helye - zárult a közlemény.