szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megérkezett az ügyészségre Hende Csaba feljelentése, amelyben három szerződés szerepel - közölte az MTI-vel Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdán. Az egyik szerződés a honvédségi államtitkári honlappal függ össze - erősítette meg.

A feljelentés ismeretlen tettes vagy tettesek ellen szól, hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt - ismertette Fazekas Géza.

A Magyar Nemzet a múlt héten azt írta, a feljelentés azzal lehet összefüggésben, hogy Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, holott ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt. Emellett a lap szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket az államtitkár írt alá. 

Vadai Ágnes a Magyar Nemzetnek azt mondta: a laptól értesült arról, hogy feljelentették, és ha ez igaz, azt "a velejéig rohadt rezsim újabb támadásának tartja". A képviselő hozzátette: ha megsértette volna a szabályokat, arról a HM jogászai nyilván tájékoztatták volna, a teljesítést pedig maga a honlap igazolja.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!