„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Barack Obama amerikai elnök üdvözlő táviratot küldött Áder János köztársasági elnöknek az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából.
"Magyarország értékes NATO-szövetséges és fontos partner az Európai Unión belül" – írta Obama az "amerikai nép nevében" gratulálva Szent István-nap alkalmából.
"Országainkat összekötik a transzatlanti értékek, így a szabadság, a demokrácia és a mindenki számára nyitva álló gazdasági lehetőségek melletti elkötelezettség" – írta az amerikai elnök a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható levélben.
Az Egyesült Államok várakozással tekint a Magyarországgal való jövőbeni együttműködés elé, amelynek célja a közös érdekek előmozdítása, Magyarországnak a Közép-európai Kezdeményezés (KeK) és a visegrádi négyek országcsoport élén betöltött soros elnöksége révén is – olvasható az amerikai üdvözletben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.