Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A gyanú szerint a Móriczon lövöldözött a volt egyetemista. Előzetes letartóztatása előtt egy VIII. kerületi pszichiátriai intézményben próbálták kikérdezni.
Elfogása után egy pszichiátriára vitték, ahol ágyhoz kötözve őrizték – állítja S. Ábel, aki az után került előzetes letartóztatásba, hogy a múlt csütörtökön lövöldözni kezdett a budapesti Móricz Zsigmond körtéri McDonald's-ban.
A szerdai Blikk a részletekről azt írja, hogy a korábban tömeggyilkosság tervezéséért elítélt volt egyetemistát egy VIII. kerületi pszichiátriai intézményben őrizték, ahol előzetes szakvélemény készült róla. S. Ábel – ügyvédje állítása szerint lekötözve felelt az orvos kérdéseire.
A lap úgy tudja, az előzetes szakértői vélemény szerint nem állapítható meg bizonyosan, milyen állapotban van S. Ábel. Így tehát az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállítják, ahol ennél is szigorúbb körülmények között fogják tartani, és ahol további 30 napig fogják őrizni. S. Ábel – legalábbis egy ismerőse szerint – ettől félt a legjobban, ugyanis tart tőle, hogy nyugtatókkal tömik tele.
S.-nek a helyszínen hagyott táskájában három parabellum típusú lőszert találtak a rendőrök, a fegyvernek azonban nyoma veszett. A férfi menekülés közben szabadulhatott meg tőle. A nyomozók lefoglalták S. Ábel számítógépét is.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.