#S. Ábel













Öt évet kapott a gyorsétteremben lövöldöző S. Ábel

Öt év börtönre ítélte első fokon S. Ábelt egy budapesti gyorsétteremben 2013 augusztusában történt lövöldözés miatt, a korábban más eljárásban 22 rendbeli emberölés előkészületével is vádolt fiatalembert a Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán. Vádlott és védője fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen.



Előzetesben marad S. Ábel

Előzetes letartóztatásban marad a bíróság pénteki határozata szerint az a férfi, aki a vád szerint még 2013 nyarán egy budapesti gyorsétteremben lövöldözni kezdett. A lőfegyverrel visszaéléssel és fegyveresen elkövetett garázdasággal vádolt S. Ábel továbbra is ártatlannak mondja magát.



S. Ábel tagad, de megvan ellene a vád

Lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség S. Ábellel szemben a tavaly augusztus 15-i gyorséttermi lövöldözés miatt. Ügyvédje szerint S. Ábel továbbra sem ismeri el a bűnösségét, állítja, hogy nem ő adta le a lövéseket.


„Egy elítélt anyja lettem” – megszólal S. Ábel családja

Közmunkásként dolgozott egy erdészetben, mert nem talált más munkát, a jogi egyetemet a diáktársak és szüleik aggodalmai miatt csak magántanulóként folytathatta, az utcán felismerték – így élt „Esábel”, miután elítélték emberölés előkészületéért. Részletes interjúra első ízben vállalkozó szülei szerint fiuk ebbe a „koncepciós perbe” ment tönkre, és ez vezetett végső soron ahhoz, hogy nyáron a gyanú szerint fegyverrel megjelent egy gyorsétteremnél.


S. Ábel már börtönben van, és beszámítható

Befejeződött S. Ábel elmeszakértői vizsgálata, a fiatalembert az IMEI-ből átköltöztették a Venyige utcai börtönbe. Édesapja szerint Ábel a hitbe menekült az őt ért rossz élmények elől – írja a Borsonline.


Meghosszabbították S. Ábel előzetesét

Három hónappal meghosszabbította a lőfegyverrel visszaélés miatt meggyanúsított S. Ábel előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság, a kényszerintézkedést azonban már nem az elmemegfigyelőben, hanem büntetés-végrehatási intézetben kell végrehajtani - olvasható a Fővárosi Törvényszék internetes oldalán.