Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért az énekesnőre, aki a vádirat szerint egy állatvédő alapítvány vezetőjét károsította meg. Csütörtökön áll ismét bíróság elé, két évig nyomoztak az ügyben.
Visszaesőként is megúszhatja felfüggesztett börtönnel Zalatnay Sarolta, aki csütörtökön ismét csalás vádjával áll bíróság elé - adta hírül a Blikk szerdán. A vádirat szerint az ügyészek felfüggesztett börtönt kértek az énekesnőre.
Az ügyben a Csillagszem Állatvédő Alapítvány vezetője tett feljelentést két éve. Zalatnay a vádirat szerint azt ígérte, hogy pénzt szerez az alapítványnak, ehelyett azonban különböző indokokkal pénzt csalt ki tőle. Egyszer 40 ezret kért tankolásra, máskor 500 ezret lízingtartozásra, majd elmaradt közözemi számláira kért 400 ezeret. Mindannyiszor átmeneti pénzzavarra hivatkozott és továbbra is azzal hitegette az ügy sértettjét, hogy megadja tartozásást, valamint képes lesz támogatást is szerezni az állatvédőknek Egyszer arra hivatkozva kért egymillió forintot, hogy hozzájuthasson lánya állítólagos amerikai örökségéhez.
Zalatnay az ügyben a nyomozás során végig ártatlannak vallotta magát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.