Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egyre kevesebben követnek el öngyilkosságot Magyarországon, ugyanakkor uniós összehasonlításban még mindig magas az arány – írja a Világgazdaság.
A lap csütörtöki számában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva ismerteti: 1990-ben még 4133-an vetettek véget önkezükkel életüknek, tavaly viszont mindössze 2350 ilyen eset volt. A csökkenés mindkét nemnél, minden korosztálynál és az ország egészére jellemző, ugyanakkor az Alföldön élők öngyilkossági hajlama kétszer nagyobb, mint az ország nyugati felében élőké.
Zonda Tamás öngyilkosság-kutató szerint európai összehasonlításban Magyarország még mindig az élen jár, mégsem indokolt öngyilkos nemzetnek nevezni a magyart. A pszichiáter rámutatott: gyakorisági szempontból az ország egy, nagyjából Nyíregyházát Péccsel összekötő ívelt vonallal kettéosztható. Ettől északnyugatra alacsonyabb, délkeletre magasabb az önpusztítási hajlandóság.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.