szerző:
hvg.hu

Az MSZP már eldöntötte, hogy ő adja a miniszterelnök-jelöltet, az Együtt-PM-mel folytatott vitát ezért csak úgy lehet lezárni, ha valamelyik fél hátralép – mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK vezetője az ATV-ben. Gyurcsány szerint Bajnainak csak két választási lehetősége van, vagy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől az MSZP javára, vagy külön indul a választásokon.

"Ennek nagyjából most akkor vége van. Örülnék, ha nem lenne igazam, de attól tartok, hogy az Együtt-PM és MSZP közös indulásának feltételei ma széjjelhullottak. Ez a végjátszma" – így kommentálta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Bajnai Gordon és Mesterházy Attila pénteki nyilatkozatait az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Gyurcsány azt mondta, nehéz úgy megállapodni, ha a felek a másik számára elfogadhatatlan feltételeket fogalmaznak meg egyoldalúan, az pedig látható, hogy Mesterházynak elfogadhatatlan, ha közvélemény-kutatással döntenek a közös miniszterelnök-jelöltről, Bajnainak pedig elfogadhatatlan, hogy 106 helyen előválasztás döntsön.

"Kifutottunk az időből" – tette hozzá a volt miniszterelnök, aki megjegyezte, hogy ő már februárban felvetette ezeket a lehetőségeket, de egy előválasztás nem egy-két hétig tart, a választások pedig egyre közelednek. Gyurcsány "drámának" nevezte, hogy miközben le lehetne győzni Orbán Viktort a választásokon, mert 4 millió ember kormányváltást akar, az ellenzéki politikusaink még ott tartanak, hogy technikákon vitatkoznak, hogy hogyan döntsenek a miniszterelnök-jelöltről.

Azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne dönteni Mesterházy és Bajnai között, Gyurcsány azt mondta, ha nem találnak arra megfelelő érvet arra, hogy miért a kisebb támogatottságú párt vezetője legyen a közös jelölt, akkor a politika logikája az, hogy az erősebb párt adja a miniszterelnök-jelöltet. "Természetesen nem fog lemondani Mesterházy erről. A két jelölt alkalmassága között nincs drámai különbség, természetes, hogy Mesterházy miniszterelnök akar lenni" – jegyezte meg, hozzátéve, hogy közben Bajnai Gordon is ezzel a szándékkal állt elő, de az eddigi teljesítménye nem volt elegendő, hogy meggyőzze a sokaságot és az MSZP-t, hogy vele nagyobb a győzelem esélye.

"Kell a politikához némi bölcsesség és belátás, hogy megértsük, bizonyos csaták tovább nem vívhatók. Ez a csata tovább nem vívható, valakinek hátra kell lépni. Nekik egymást kellene meggyőzni" – mondta a volt miniszterelnök, aki azt mondta, a huzavona nem a korszakváltáshoz vezet, csak Orbán Viktor malmára hajtja a vizet, ezért nagyon gyorsan le kellene zárni ezt a vitát.

Gyurcsány kijelentette, pártja, a DK amellett van, hogy a két politikus aludjon erre kettőt, ne adjanak diktátumokat egymásnak, de valakinek hátra kell lépnie. "A szocialisták eldöntötték, hogy ők adják a miniszterelnök-jelöltet. Hogy mikor mondják ki, az csak idő kérdése" – mondta a politikus, és azt is elmesélte, hogy a nyár elején azt mondta Bajnainak, hogy gondolkozzon el azon, hogy két választási lehetősége van: vagy beállnak a Mesterházy vezette csapatba, vagy elindulnak vele párhuzamosan, mert "olyan megoldás már nincs, hogy az MSZP ezt nekik átengedje".

Gyurcsány szerint Bajnai még hisz abban, hogy ő közös jelölt lehet, "én jó szívvel tudnám őt is támogatni", de "ez a hajó már elment, ő már nem lesz közös miniszterelnök-jelölt". "Csak úgy lehet átvágni a gordiusi csomót, hogy valaki alázattal hátralép" – tette hozzá.

A politikus azt is elmondta, ha az Együtt-PM és az MSZP nem jut egyezségre, akkor a DK tárgyal valamelyikkel, vagy mindkettővel, és meglátják, hogy létre lehet-e hozni egy nagyobb összefogást valamelyik párt nélkül.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Sony új hangszóróját nyakpárnaként kell hordani, állítólag így lesz csak igazi otthon a filmnézés

A Sony új hangszóróját nyakpárnaként kell hordani, állítólag így lesz csak igazi otthon a filmnézés

Közel 50 ezer forintot költenek a családok karácsonykor

Közel 50 ezer forintot költenek a családok karácsonykor

Kigyulladt a télapó dolgozószobája, a sárbogárdi tűzoltók oltották el

Kigyulladt a télapó dolgozószobája, a sárbogárdi tűzoltók oltották el

Ez legyen az utolsó, ami eszébe jut valakinek, ha nem vett pályamatricát – videó

Ez legyen az utolsó, ami eszébe jut valakinek, ha nem vett pályamatricát – videó

Csak 709 telt házas Madonna-koncert kell – Puskás Aréna-matek a Duma Aktuálban

Csak 709 telt házas Madonna-koncert kell – Puskás Aréna-matek a Duma Aktuálban

11,2 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek

11,2 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek