A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Az Együtt-PM szerint az Orbán-kormány sem a pedagógus-béremelésre, sem egész oktatáspolitikájára nem lehet büszke, ez utóbbi megbukott, és emiatt az ország lemarad a régióhoz képest.
A választási szövetség hétfői közleményében arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az új tanév első napján a törökbálinti Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola, valamint sportközpont új épületének avatóünnepségén azt mondta: Magyarország ma már képes arra, hogy fejlessze iskoláit, oktatási rendszerét, és emelje a közfoglalkoztatottak bérét. Arról is szólt: a kormány szándékai szerint egy olyan oktatási rendszert hoz létre, amely nem konzerválja a társadalmi csoportok közötti szakadékokat, hanem minden gyermeknek esélyt ad a tanulásra és így az előrejutásra.
Az Együtt-PM közleménye szerint Orbán Viktor tanévnyitója a képmutatás magasiskolája volt. Mint írták, a pedagógusok béremelésével a kormány mindössze a három éve tartó reálbércsökkenés okozta veszteségek egy részét térítette meg. A jelenlegi, "vaskalapos szemléletű" oktatási rendszer pedig "visszavisz minket a múltba", amiatt "egy emberöltővel fogunk lemaradni nemcsak Nyugat-Európához, hanem a régiós versenytársainkhoz" képest is – írták.
"Államosítás államosítás hátán, dráguló tankönyvek és ellátási gondok, elárult tanárok és aggódó szülők, vezető nélkül maradt iskolák és a jogaiktól megfosztott helyi közösségek" – jellemezte a tanévkezdést az Együtt-PM.
Az Orbán-kormány oktatáspolitikája akkorát bukott, hogy nemcsak felsőbb osztályba nem léphet, de az iskolából is ki kell csapni – összegzett a választási szövetség.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.