„Mennyire szolidáris a magyar társadalom” címmel végzett reprezentatív felmérést a DemNet alapítvány idén júliusban. A kutatásból jól látszik, hogy a magyar lakosság elég befelé forduló, a külügyek iránt közönyös, ugyanis a megkérdezettek közül tízből nyolc embert érdekelnek a hazai közügyek, míg a külföldi eseményekre mindössze tízből öt ember kíváncsi.

Ugyanakkor érdekes, hogy a kormánypártiakat jobban érdeklik a közügyek, mint az ellenzék szimpatizánsait. A hazai ügyek iránti érdeklődésben csak pár százalék az eltérés, azonban a külföldi közéleti események esetében határozottabb a kormánypárti szavazók érdeklődési előnye. Ugyanis míg az ellenzéki szavazók 42 százaléka válaszolta azt, hogy foglalkoztatják a külföldi események, addig a kormánypárti szavazók mintegy 60 százaléka kíváncsi arra mit történik külföldön.

Rá lehet szokni

A felmérés alapján kifejezetten szolidárisnak mondhatóak a magyarok, ugyanis a válaszadók 85 százaléka segített már valamilyen rászorulónak. A képet persze jelentősen árnyalja, hogy elsősorban a közvetlen környezetünkben élőknek segítünk, ugyanis a megkérdezettek fele nyújtott segítséget valamelyik közelebbi családtagjának. A lakosság 15 százaléka nem segített semmilyen személynek vagy csoportnak az elmúlt évben. Érdekesség, hogy meglepően sokan, a válaszadók egynegyede nyújtott segítséget az árvízkárosultaknak idén. Ennek az lehet az oka, hogy a kérdőív felvétele nagyon közel esett a júniusi árvízhez, amelyben az ország számos pontja nagymértékben érintett volt, rengeteg önkéntest dolgozott a károk megelőzésében, nagy figyelem övezte a védekezést.

Önkéntesek a nyári árvíz idején: ki pénzzel, ki munkával

Stiller Ákos

Azok, akik segítettek leginkább pénzt (72 százalék), illetve ruhát vagy egyéb háztartási eszközöket (44 százalék) adományoztak.  Akik pénzt adományoztak, azok átlagosan 25 ezer forintot adtak egy évben karitatív célokra. Ugyanakkor a válaszadóknak csupán a 15 százaléka végzett valódi önkéntes tevékenységet ebben az évben, tehát nem közeli családtagnak, saját munkájával segített. Ez azért is érdekes, mert a kormány több eszközzel igyekszik népszerűsíteni az önkéntességet, például törvényben rögzítették, hogy az érettségi megszerzésének feltétele – már azoknak, akik most kezdik a 9. évfolyamot – a minimum 50 órás önkéntesség teljesítése. Magyar kezdeményezésre szavazta meg az ENSZ közgyűlése 2012-ben, szeptember 5.-ét – Kalkuttai Teréz anya születésnapját – a jótékonyság világnapjának. Úgy tűnik, hogy az önkéntesség addiktív, ugyanis azok közül, akik „valódi önkéntes munkát” végeztek a 70 százaléknyian több mint ötször végzett valamilyen segítő tevékenységet ebben az évben.

A pénzbeli segítségnyújtástól tartózkodók közel fele anyagi lehetőségük korlátozottsága miatt hagyta ki ezt a lehetőséget, azonban elgondolkodtató, hogy további ötödük, azért nem adományozott, mert „nem bízik abban, hogy jó helyre jut az adomány”. Mindéképpen szolidáris képet mutat a magyar társadalomról, hogy a megkérdezettek majdnem fele nyújt támogatást valakinek, azonban segítséget nem kap sehonnan.

„Előbb a saját bajunk”

Az érdeklődés hiányával függhet össze, hogy más országok lakóinak problémáira már sokkal kevésbé vagyunk fogékonyak: a válaszadók 80 százaléka értett azzal egyet, hogy „először saját problémáinkat kell megoldanunk, hogy utána másokon segíteni tudjunk”.  Arról, hogy Magyarország szokott más, katasztrófahelyzetben lévő országokat támogatni tízből heten hallottak. Ugyanakkor a megkérdezettek 71 százaléka támogatta is, hogy segítsünk – némileg ellentmondva a fenti állításnak. Arról azonban már jóval kevesebben (tízből mindössze négyen) hallottak, hogy hazánk – a nemzetközi kötelezettségvállalásinkból is eredően – a katasztrófahelyzeten túl, fenntartható módón is segít más, fejlődő országokat – az mindenképpen pozitív, hogy ezzel az elvvel a válaszadók abszolút többsége (52 százalék) egyetért.

Hazánk jelenleg a nemzetközi összetermek 0,1 százalékában támogat külföldi országokat, azonban Magyarország korábban ennek a háromszorosát, a GNI 0,3 százalékát vállalta az uniós irányelveknek megfelelően. A megkérdezetteknek csupán a 14 százaléka válaszolta azt, hogy többet kellene fizetünk a jelenleginél, míg 38 százalék szerint „éppen elég amennyit most fizetünk”, és 15 százalék szerint még ennyivel sem kellene támogatunk a külföldi országokat. A magyar lakosság nagy többsége (52 százalék) gondolja úgy, hogy az egészségügy területén kell segítséget nyújtanunk, valamint a válaszadók egyharmada az oktatást jelölte meg első helyen. Ugyanakkor csak 14 százalék választotta a környezetvédelmet.

Az talán nem meglepő, hogy a válaszadók egyharmada az ENSZ-et jelölte meg a leghatékonyabb szervezetnek a fejlődő országok megsegítésében. Az Orbán-kormány negatív kampányának is a következménye lehet az, hogy az IMF-et az utolsók közé sorolták. Azonban a legrosszabb minősítést a felsoroltak közül éppen a magyar kormány kapta, mindössze 6 százalék gondolja úgy, hogy élen jár a külföldiek megsegítésében. Csupán a válaszadók 8 százaléka jelölte meg azt, hogy valamelyik civil szervezet tenné a legtöbbet az ügyben. Ez is mutatja azt, hogy, nagyon kevesen tudnak arról, hogy számos hazai civil szervezet teljesít missziót összesen mintegy 76 külföldi országban. A megkérdezettek legnagyobb hányada (44 százalék) szerint a legszegényebb, legrászorulóbb országokat kellene hazánknak támogatnia. Jóval kisebb arányban (17 százalék) jelezték a válaszadók, hogy a környező (határon túli) országokat kellene segíteni a nemzetközi fejlesztésekre fordítható keretünkből.