Márquez novelláját visszadobták, de Salinger és Updike a lap neveltjei voltak – 100 éves a legendás The New Yorker
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
Megerőszakolta és fogva tartotta kolléganőjét a NAV egyik munkatársa – közölte a Blikk.
Megerőszakoltak egy borsodi NAV-ellenőrt egy Nógrád megyei kiküldetésen – írta a Blikk. A nőt a lap szerint a Salgótarjánban dolgozó egyik NAV-os kollégája, a 60 éves Sz. József erőszakolta meg, amikor együtt voltak ellenőrzésen. A férfi a beszámoló szerint felcsalta a nőt a lakására azzal az ürüggyel, hogy ott felejtett valamit.
A rendőrök gyanúja szerint amint az asszony belépett a panellakásba, Sz. József azonnal rázárta az ajtót, a nőt védekezésképtelenné tette, letépte ruháit, lefogta karját és megerőszakolta. Az áldozatot egész másnap hajnalig fogva tartotta, amikor pedig végül kinyitotta a bejárati ajtót, a nő kirontott a lakásból és szakadt ruhában rohant el az első rendőrkapitányságig Salgótarjánban.
"A rendőrök azonnal intézkedtek, miután meghallgatták a sértett vallomását. A férfit őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. Megdöbbentő, de a férfi bűnbánat nélkül, készségesen elmesélte a nyomozóknak a történteket. Semmit sem tagadott" – mondta a Blikk szerint egy rendészeti forrás, aki hozzátette, az eset azért is megdöbbentő, mert egy rendvédelmi szerv két dolgozójáról van szó.
Mint kiderült, a nőt a férfi a NAV-os szolgálati autóval vitte lakására, és a tanúvallomásokból kiderül, más nő is tett már rá panaszt. Az elkövető ügyvédje a döbbenetes esetet követően, a férfi múltja ellenére kérte a hatóságokat, hogy ne helyezzék előzetes letartóztatásba védencét, tekintettel arra, hogy együttműködött velük.
A NAV azonnali hatállyal felfüggesztette a férfi munkaviszonyát – tette hozzá a Blikk, amely kereste a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot is, de onnan még nem kapott további információkat az ügyről.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora kár keletkezett a szállítógépben.
Új helyzet van.
A felvételt egy, az Egyesült Arab Emírségek fölött repülő gép fedélzetéről készítették.