Látványterv jelent meg az átszabott parlamentről

Januárban kezdődik meg a parlamenti ülésterem átalakítása, amelyet azért szabnak át, mert képviselők száma a jelenlegi 386-ról 199-re csökken - írta a Blikk, amely a tervezett változtatásról egy látványtervet is közölt.

  • hvg.hu hvg.hu
Látványterv jelent meg az átszabott parlamentről

Sokkal levegősebb lesz a parlamenti ülésterem a képviselők számának 386-ról 199-re történő lecsökkentése után - közölte a Blikk, amely közzétette az Országgyűlés Hivatalától kapott látványtervet is.

Az átalakítás januárban kezdődik meg, hogy az új, kisebb Országgyűlés a 2014-es választások után letehesse ott az esküt - tette hozzá a lap. A szűken százmillió forintos átalakítás, amelynek során be kell tartani a műemléki előírásokat, áprilisban fejeződhet be, jelenleg már készülnek a konkrét tervek 9,5 millióért - írta a Blikk.

A legszembetűnőbb változás a lap szerint az lesz, hogy komplett széksorokat, illetve szektorokat távolítanak el, azaz a múlté lesz például az MSZP-s Kiss Péter, Baja Ferenc, Juhász Ferenc, Szekeres Imre vagy a fideszes Illés Zoltán és Demeter Ervin jelenlegi széke.

Egy-egy honatyának nem lesz több helye, kényelmesebb vagy laptophasználatra modernizált munkaállása, hiszen az eredeti bútorzatot, amelyet annak idején Steindl Imre megálmodott, meg kell tartani. Az üléseket és az asztallapokat viszont felújítják.

"Megújul továbbá a szavazatkezelő és a hangosítási rendszer, részben átalakítják a padlózatot és a páholyok arculatát is" – közölte az Országgyűlés Hivatala, amely a kivett székeket megőrzi. A felfordulást nem kell elviselniük a mostani képviselőknek, az utolsó hónapjait ugyanis a felsőházi ülésteremben dolgozza le majd le a T. Ház.

 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.