Két új villamos is érkezhet a héten Debrecenbe

Szerdán és csütörtökön érkezhetnek újabb villamos Debrecenbe a spanyol gyártó zaragozai gyárából. Az első járművet a franciaországi hóvihar miatt nem tudták múlt héten leszállítani, így néhány nap csúszással tehetik sínre, a második elvileg menetrend szerint jön a CAF cégtől – derül ki a dehir.hu cikkéből.

  • hvg.hu hvg.hu
Két új villamos is érkezhet a héten Debrecenbe

Múlt héten egy új villamost sem vittek Debrecenbe, de ezen a héten két nap alatt kettő is érkezik a megyeszékhely 2-es vonalára, amelynek építését heteken belül befejezhetik.

A nyolcadik villamos a tervezettnél később érkezik, mert Franciaországban a szerelvényt szállító kamion hóviharba keveredett, ezért nem tudott a menetidőnek megfelelően haladni, és csak szerdán, 12 óra körül fut be Debrecenbe.

A kilencedik villamos csütörtökön 10 óra körül érkezik. A lerakodás ideje  alatt  ismét  forgalomkorlátozás lesz az Ispotály utcán – olvasható a cikkben.

Közben hétfőn végig feszültség alá helyezték az új, 2-es villamosvonalat, és végigment rajta egy régi, kék-fehér Ganz-szerelvény. A tervek szerint december 20-ától az új villamosok is megkezdik a próbaüzemet. Az új pályán az új villamosokra az első utasok a tervek szerint jövő márciusban szállhatnak fel.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.