Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A szegények 28 százaléka gyermek, 42 százalékuk 25 év alatti. Minden negyedik gyermek nélkülözik - írta az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint ilyen rossz adatra az elmúlt 60 évben nem volt példa.
Hiába beszélt arról Orbán Viktor, hogy "kisbabáknak kedvük támadt megszületni", a KSH legfrissebb adatai szerint idén is elmarad az Orbán-kormány által évek óta várt baby-boom: január és október között 73 987 gyermek született, 2,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - írta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja keddi közleményében.
Az MSZP többször is figyelmeztetett: 2013-ban negatív csúcsot dönthet a születésszámok alakulása, ez mindennél ékesebben beszél az Orbán-kormány teljesítményéről. A kormány három és fél éves tevékenysége folytán ma Magyarországon a gyermekvállalás lett a legnagyobb szegénységi kockázat - írta.
A három- és többgyermekes családok 41 százaléka szegény. A szegények 28 százaléka gyermek, 42 százalékuk 25 év alatti. Minden negyedik gyermek nélkülözik. Ilyen rossz adatra az elmúlt 60 évben nem volt példa - olvasható az MSZP-s közleményben.
Hiába vártuk, hogy a Ratkó-korszak harmadik hulláma (az 1974-77-es korosztály) szülőkorba érve majd megnöveli a születésszámot, éppen hogy egyre kevesebb gyermek születik – legalábbis Magyarországon. Ez a korosztály ugyanis már nem itthon él, a gyermekeik külföldön születnek meg. Kikergette őket a kilátástalanság. Ez az Orbán-kormány legnagyobb bűne. Az MSZP programjának egyik legfontosabb célja, hogy a külföldre menekült fiatalok hazajöjjenek - zárta közleményét Bangóné Borbély Ildikó.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.