szerző:
MTI

Civil szervezetek és az önkormányzatok pályázhatznak az első világháború századik évfordulójára szánt pénzekre. Az első világháborúban több mint 350 ezer magyar honvéd halt meg 1914 és 1918 között.

A 2014-es évvel megkezdődnek Magyarországon is az első világháború századik évfordulójára történő megemlékezések, a kormány a központi rendezvények mellett a civil szervezetek és az önkormányzatok számára is szeretné megadni a lehetőséget a méltó emlékezésre - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence közlése szerint a kormány Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság néven felállította azt a testületet, melynek feladata a magyarországi megemlékezések koncepciójának, és az első világháborút, a kapcsolódó történelemi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító programsorozat részletes tervének kidolgozása. 

Az emlékbizottság a központi projektek mellett a civil szervezetek és az önkormányzatok számára is meg kívánja adni a lehetőséget a méltó megemlékezésre, ezért 2014 januárjától pályázatokat hirdetnek majd. A méltó megemlékezésre több száz millió forintot különített el a kabinet - jelezte. 

A parlamenti államtitkár szerint összenemzeti feladat emlékezni az első világháborúra és annak hősi halottaira. Fontos megismerni azon okokat, melyek az európai történelem egyik legnagyobb katasztrófájához vezettek, megismerni annak valódi lefolyását, majd az azt lezáró a békeszerződéseket, és azok következményeit. Emlékeztetett: az első világháborúban több mint 350 ezer magyar honvéd halt meg 1914 és 1918 között, ami majdnem kétszerese a második világháborúban elesettek számának. 

Az első világháború a magyarság számára mind a napig kiemelkedő jelentőséggel bír, még akkor is, ha a jelenlegi generációk - köszönhetően elsősorban az 1947 és 1990 közötti érának, és az azután is változatlan formában hozzá kapcsolódó narratívának - semmiféle kapcsolatot, és ennek következtében jelentőséget nem tulajdonítanak neki - mondta Rétvári Bence.

Az első világháború végkimenetele sorsdöntően meghatározta a magyar nemzet XX. századi történelmét, és következményei mind a mai napig hatnak - sorolta. 

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Üzent Erdogan, szerinte ki kell végezni a christchurchi tömeggyilkost

Üzent Erdogan, szerinte ki kell végezni a christchurchi tömeggyilkost

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Még kisebbségben van az e-személyi

Még kisebbségben van az e-személyi

Jön a Dead Kennedys

Jön a Dead Kennedys

Véletlenül annyi vécépapírt rendelt 12 éve egy német város, hogy most fogyott el

Véletlenül annyi vécépapírt rendelt 12 éve egy német város, hogy most fogyott el

Új-Zéland miniszterelnöke: Sosem fogom kiejteni a terrorista nevét

Új-Zéland miniszterelnöke: Sosem fogom kiejteni a terrorista nevét