Pozsgay '88 végén reálisnak tartotta a polgárháborút

Azért nevezte az 1956-os őszi történéseket népfölkelésnek, mert reálisnak tartotta a polgárháború veszélyét 1988-89 fordulóján - mondta szombaton Hódmezővásárhelyen Pozsgay Imre egyetemi tanár, egykori államminiszter.

  • MTI MTI
Pozsgay '88 végén reálisnak tartotta a polgárháborút

A rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából az Emlékpontban szervezett Rendszerváltó portrék című sorozat első előadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral beszélgetve az egykori államminiszter felidézte az akkor még a tényleges hatalmat gyakorló MSZMP főtitkára, Grósz Károly 1988. novemberi, polgárháborúval fenyegető, fehérterrort emlegető kijelentését.

Az egyetemi tanár szerint a pártfőtitkár beszédével a párttagság egy részét, a munkásőrséget, a hatalmi szervezeteket mozgósíthatta volna, az ő „hitük megrendítését”, legitimációjuk megsemmisítését szolgálták az 1956-ról mondottak. Pozsgay Imre az Emlékpont zsúfolásig megtelt előadótermében több mint két órán át tartó beszélgetésen elmondta, a „népfölkelés” kifejezést már Lukács György, a második Nagy Imre-kormányban miniszteri tisztséget vállaló filozófus is használta 1956-tal kapcsolatban.

MTI Fotó: Rosta Tibor

A 168 óra című műsorban 1989. január 28-án elhangzott interjút követően a politikus először február 3-án, a hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár sportcsarnokában állt a nyilvánosság elé. Visszaemlékezése szerint a több ezer ember itt ujjongva, tapssal fogadta. A mai magyar politikai helyzetről szólva Pozsgay Imre kifejtette, a Fidesz hozzá hasonlóan fölismerte, egy társadalmi közösség nemzeti egység nélkül nem tartható fent. A vezető kormánypárt ugyanakkor elismeri azt is, hogy a diktatúrát túlélő keresztény kulturális hagyományok mai is támaszt tudnak nyújtani az embereknek.

Az MDF „tönkremenetelével” a népiek elvesztették azt a politikai erőt, amely a parlamentáris szinten a nyilvánosság előtt tarthatná őket, népi baloldal pedig ma nincs – fogalmazott a professzor.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.