Hende: Hadiipari hatalommá tesszük Magyarországot

A magyar hadiipar nem volt, hanem lesz – ezt mondta a honvédelmi miniszter egy konferencián. Régen 35-40 ezer embert foglalkoztattak a magyar hadiiparban.

  • MTI MTI
Hende: Hadiipari hatalommá tesszük Magyarországot

A magyar hadiipar nem volt, hanem lesz – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a Biztonságpiac 2013-2014 konferencia megnyitóján, kedden Budapesten.

Ismertetése szerint korábban 35-40 ezer ember dolgozott a magyar hadiipar területén, nemzetközi hírű találmányok kötődtek hozzá, és a világpiacra történő értékesítés révén ez komoly exportbevételeket is jelentett. A rendszerváltozás következményeként azonban a magyar hadiipar, a sikeres vállalatok szétestek, a szakembergárda szétszóródott. Hende Csaba azt mondta: az elmúlt négy év arról is szólt, hogy lépésről lépésre újraépítsék a hadiipart.

A miniszter kiemelte: a biztonság a legfontosabb érték, amit az állam polgárainak adhat. A biztonság garantálásához fontos, hogy minden érintett – katonák, rendőrök, polgárőrök, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás és a hadiipar dolgozói is – összefogjanak – hangsúlyozta.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.