Bár itthon nem verték nagydobra, Magyarország 110 milliárd forint támogatást adott a Rheinmetallnak a Panther harckocsi kifejlesztésére. Ezért cserébe úgy tűnik csak néhány kedvezmény jár a magyar félnek.
Az idei NATO-csúcsból Európa erősebben, a szövetség gyengébben került ki, a legnagyobb eredmény pedig az, hogy nem történt semmi. A török fővárosban kihalt utcák, a diplomáciai nagyüzem tömött csarnokai és a fórumon debütáló magyar delegáció tagjai fogadták a HVG stábját. Egy héttel később az Egyensúly Intézet konferenciáján szakértők és politikusok elemezték a csúcs jelentőségét.
Megnyílt az út az összeurópai ambíciókat dédelgető KNDS előtt, nagy nehezen sikerült megállapodnia Németországnak, Franciaországnak és a családoknak. Az időzítés nem tökéletes, a szektor szereplőinek árfolyama éppen a stagnál, a Rheinmetallé pedig zuhan.
A F126-os osztályú fregatt gyártását csúszás és költségtúllépés miatt vette volna át a Rheinmetall, amely bár mérsékeltebb, de szintén csúszással és költségtúllépéssel tudta vállalni. A alternatíva gyártására kiválasztott TKMS részvényei szárnyalnak.
Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is hasznosíthatja, s ehhez kiépültek a megfelelő csatornák is. A technológiai ugrás legnagyobb háborúját megjárt katonák már nem csak a laktanyákban, hanem hadgyakorlatokon is a NATO-erőket iskoláznak le, miközben a nyugati hadiipar igyekszik mindent letesztelni Ukrajnában.
Az amerikai elnök Friedrich Merz német kancellár keresetlen kritikájára és a NATO hormuzi tétlenségére európai csapatkivonásokkal válaszol, és mivel a kudarcos iráni háborújában felélte az USA Tomahawk készleteinek jelentős részét, a bideni megállapodást felrúgva mégsem küld rakétákat Németországba. A nagy hatótávolságú rakéta hiánycikk a kontinensen - a megoldás egészen valószínűtlen módon egy néhai orosz mérnök kezében lehet.
A KNDS túlzott francia dominanciától fél, de Berlin oltalma nélkül is kitartanak a bevezetés mellett. Közben a Czechoslovak Group is érdeklődik a cég iránt.
A háború megmutatta, hogyan folytat különleges katonai műveletet Amerika. A majdnem tökéletes precizitással, ám a fegyvertartalékok felemésztésével végrehajtott kampánnyal mindent megvalósított, amit katonai szempontból elérhetett, de politikai céljai így is messze vannak.
A NATO-tagok is fegyverkeznek, de a statisztikát Ukrajna dobja meg, mely a világ legnagyobb haditechnikai importőre. Oroszország exportja drasztikusan csökkent, az USA részesedése a nemzetközi piacon közelíti az 50 százalékot.
1140 lóerős, 18 literes turbófeltöltős dízelmotor hajtja annak a gyalogsági páncélozott harcjárműnek a lánctalpait akár 70 km/h-val, amely a világ jelenlegi legmodernebbje, és Zalaegerszegen gyártják. A gyárban jártunk, ahol persze elmondták, miért nem tank az, amit gyártanak, hogyan lesz egy szenvedélyes makettezőből termelési osztályvezető, Paul Walf, a gyár vezérigazgatója pedig a magyarországi hadiipar megalapozásáról és kulisszatitkairól beszélt a HVG-nek.
2023-ban még csak egy harcjárművet gyártottak, és ágyútűzzel ellenőrizték a munkát, két évre rá húsz páncélos jött ki a gyárból, mostanra pedig már mindenki tudja, hogy mit kell csinálni – mondja a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár vezérigazgatója, aki kollégáival kulisszatitkokról is mesélt a HVG-nek: hogyan építenek Magyarországon a semmiből hadiipart. Bejártuk a német hadiipari vállalat csúcstechnológiával teletömött zalaegerszegi üzemét, ahonnan a világ egyik legmodernebb harcjárműve, a Lynx – magyarul Hiúz – gördül ki, amelyet elsőként a Magyar Honvédség rendszeresített.
Mi most tesszük le egy európai védelmi ökoszisztéma alapjait – mondta a HVG-nek adott interjúban a német hadiipari óriás, a Rheinmetall szóvívője, Philipp von Brandenstein. Szerinte hiba volt, hogy a kontinens elhanyagolta a hagyományos fegyvereket, amiből most Magyarország tevékeny részvételével próbálják megteremteni a kínálatot.
A magyarok 81 százaléka szerint hazai többségi tulajdonra lenne szükség a kiskereskedelemben. A hadiiparról csak 68 százalék gondolja ezt. Legalábbis a Szuverenitásvédelmi Hivatal obskúrus felmérése szerint.
Izrael 350 milliárd sékelt (közel 33 ezer milliárd forint) fektet független fegyveripar kialakításába – ígérte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a pilótaújoncok avatásának ünnepségén szerdán.
Átadták a német hadiipari óriás, a Rheinmetall negyedik magyarországi üzemét. Noha a másik hárommal ellentétben a szegediben nem elsősorban katonai, hanem civil piacra gyártanak majd alkatrészeket, közvetve ez is a német hadiipart segíti majd. A Rheinmetall ugyanis azért szervezte ki Magyarországra járműipari kapacitásait, hogy németországi üzemei átállhassanak hadiipari termelésre.
Hosszú távú biztonságpolitikai együttműködésről köt megállapodást a lengyel és a német kormány december elsején. A tervek szerint a határ menti infrastruktúra fejlesztésén dolgoznak közösen a lengyelek és a németek – tudósít a Gazeta Wyborcza.