Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Azonnali béremelést ígért a rendvédelmi dolgozóknak Mesterházy Attila.
Azonnali, érezhető mértékű béremelést ígért a baloldali összefogás nevében a rend- és honvédelmi végrehajtó állománynak Mesterházy Attila szerdán Budapesten.
Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje a rend- és honvédelmi szakszervezetekkel folytatott tárgyalása után elmondta: a többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetése az állomány túlnyomó részének azonnali nettó fizetésemelést jelentene, emellett bérfelzárkóztató programot indítanának a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak. A hosszú távon tisztes megélhetést biztosító előmeneteli rendszerről pedig egyeztetéseket ígért az érdekképviseleteknek.
Mesterházy Attila ígéretet tett egy új típusú szolgálati nyugdíjrendszer bevezetésére, és arra, hogy kormányra jutva visszaadják a szolgálati nyugdíjasok korábbi státusát, így mentesülnek az ellátásukat terhelő 16 százalékos adó alól.
A gondolat nem egyedi, Orbán Viktor a Belügyminisztérium január végi évértékelőjén azt mondta: 29 ezer tiszthelyettes kap március 1-jétől – az év elejéig visszamenőleg – havi tízezer forintos bérkiegészítést.
A pedagógusokéhoz hasonló életpályamodell és a tervezett, kedvezményes lakásprogram bevezetését ebben a ciklusban a gazdaság teljesítménye még nem tette lehetővé. "Ezeket persze a választások után meg fogjuk majd tenni" – jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: addig is kellenek olyan lépések, amelyek kifejezik, hogy a magyar államnak szüksége van a rendőrök munkájára.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.