A Hazám című Máté Péter-dal újrafeldolgozásából született semleges popkölteménnyel tüzelné fel a népet a Kormányváltók Szövetsége, miközben a kampánydal eredetéről mélyen hallgatnak.
hvg.hu
Máté Péter Hazám című dalát 1982-es megjelenése óta már boldog-boldogtalan feldolgozta, így nem meglepő, hogy az ex-Összefogás is hozzányúlt az örökaktuális költeményhez. A finom akusztikus felvezetést követően az eklektikai pokolig fajuló, Ez itt az én hazám című feldolgozásba nem csak Dzsungel könyve-hangulatú kórusbetétek, de még elektromos gitárszóló is jutott.
Miután a dalról az MSZP sajtóosztályán nem tudtak érdemi információval szolgálni, megkerestük az indulóért felelős Együtt-PM részéről Szigetvári Viktort, aki szerint azonban "nem kell tudni", hogy a párt háttércsapatán belül pontosan kik is hallhatóak a felvételen. A Kormányváltók új himnuszának vérpezsditő dallamait ide kattintva hallgathatja meg.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.