szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Magyarország polgárai összerezzennek, ha a miniszterelnök hangzatos ígéreteket tesz – jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője egy lakossági fórumon Csongrádon.

„Az emberek okkal rezzennek össze, ha Orbán Viktor valamit ígér, mert tudják, azt nagy baj fogja követni” – mondta a politikus a helyi művelődési házban kora délután tartott fórumán mintegy százfős hallgatósága előtt. Orbán Viktor négy éve egymillió munkahelyet ígért, ebből jó néhány létre is jött Londonban, Berlinben vagy Bécsben, miközben Magyarországon a 2010-esnél 200 ezerrel kevesebben dolgoznak olyan munkahelyen, ahol a kapott bérből meg is lehet élni – mondta a volt kormányfő.

A miniszterelnök azt ígérte, csökkenti az államadósságot. Ezzel szemben egy szerdai hír szerint az államadósság 18 éves csúcsra emelkedett – tette hozzá. Az Együtt-PM Szövetség vezetője emlékeztetett rá: Orbán arra is ígéretet tett, hogy segít a devizaadósokon. A helyzet most az, hogy míg 2010-ben 60 ezer család volt bajban devizahitele miatt, ma 220 ezren vannak, és a kiszámítható és erős forint helyett pedig az euró árfolyama a kormányváltáskori 265-ről 310 forint fölé emelkedett.

Bajnai Gordon úgy fogalmazott, ma nem indulnak olyan beruházások, amelyeket négy év múlva át lehetne adni. Bajnai Gordon szerint ennek az az oka, hogy Magyarország a szabadságharc címén kifelé szakad Európából. Bajnai katasztrofális tévedésnek, politikai értelemben bűnnek nevezete Orbán Viktor a magyarok sorsát Oroszországhoz kötő politikáját. Az ukrajnai események azt mutatják, könnyen az újra felépülő vasfüggöny másik, rosszabbik oldalán találhatjuk magunkat – tette hozzá.

Komáromi Zoltán, a kormányváltó szövetség helyi jelöltje elmondta, szeretné, ha választások után olyan normális Magyarországon élhetnénk, ahol néhány hónap elteltével mennyiben mindenki maga megfogalmazhatná, mennyivel jobb helyen élünk, ahol soha több nem kell a gyerekeket arra tanítani, bizonyos dolgokról nem lehet idegenek előtt beszélni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!