MSZP: A Miniszterelnökség megsértette a választási törvényt

Az MSZP szerint a Miniszterelnökség pénteken és szombaton megsértette a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy a kormány hivatalos honlapján beszámolt Orbán Viktor kormányfő Fidesz-elnökként tett kampánybeszédeiről.

  • MTI MTI
MSZP: A Miniszterelnökség megsértette a választási törvényt

A történtek miatt Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a jogszabálysértés megállapítása, valamint a további törvénytelenség megtiltása érdekében közölte a szocialista párt.

Az MSZP közleménye szerint a Miniszterelnökség a kormány hivatalos honlapján április 4-én este, majd április 5-én délután olyan írásokat tett közzé, amelyek a Fidesz-KDNP szegedi és debreceni nagygyűléséről számoltak be.

Az írások tartalma alapján "kétséget kizáróan megállapítható", hogy a rendezvényeken Orbán Viktor a Fidesz elnökeként mondott beszédet, a kormánypártok listájára voksolásra buzdított és az ellenzék tevékenységét rendkívül éles kritikával illette hangsúlyozták a szocialisták. Mindez a Fidesz-KDNP népszerűsítésére alkalmas kampánytevékenység, ami ellentétes a választási eljárásról szóló törvénnyel emelték ki.