szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Úgy tűnik, májusban valóban elindul a Magyar Krónika, melynek egyik szerzője Orbán Viktor lesz – írja a VS.hu. A portál szerint végül nem a Polgári Magyarországért Alapítvány adja ki a lapot, de 30 millió forintot így is beletesznek.

A VS.hu információi szerint 99 százalék, hogy elindul májusban a Kerényi Imre által gründolt Magyar Krónika. A részletekről csütörtökön döntenek.

A portál szerint, bár Kerényi Imre ezt szerette volna, végül nem a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány adja ki a lapot.

Az alapítvány főigazgatója, Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő a VS.hu-nak azt mondta, az alapítvány kuratóriuma a kért összegnek csak egy részét, 30 millió forintot ítélt meg számukra. A kuratórium elnöke Balog Zoltán miniszter, tagjai pedig Kövér László házelnök és Borbély Györgyné.

A pénzt nem utalják automatikusan, hiszen még nem is szerződtek. A pénz felhasználásáról költségvetési tervet is be kell nyújtani, az összeg felhasználását pedig ellenőrzik.

Az továbbra sem ismert, ki adja ki a lapot.

Januárban a Cink számolt be róla először, hogy Magyar Krónika névvel fideszes folyóirat indul májusban. Akkor az is kiderült, hogy a lapnak nem csak első szerkesztőségi értekezletét tartja Orbán Viktor, de a kormányfő írni is fog bele.

Az alakuló ülésen azonban Orbán leszúrta Kerényit, mert nagyon szerencsétlenül volt megfogalmazva a szerzőket meghívó levél.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egykor emberek jártak ezeken a helyeken

Egykor emberek jártak ezeken a helyeken

Telefonon is játszható a legendás Magic – majdnem úgy, mint a papírkártyákkal

Telefonon is játszható a legendás Magic – majdnem úgy, mint a papírkártyákkal

Erdogan a piacokkal akar dacolni, és bedönti a török gazdaságot

Erdogan a piacokkal akar dacolni, és bedönti a török gazdaságot