szerző:
hvg.hu

Nagyon szerencsétlenül volt megfogalmazva az a levél, amelyben Kerény Imre az általa elképzelt száztagú szerzőgárdát meghívta a Magyar Krónikához – Kondor Katalin szerint erről beszélt a lap csütörtöki alakuló ülésén Orbán Viktor miniszterelnök. A volt rádióelnök az értekezlet után nyilatkozott újságíróknak. Kerényi Imre azt ígérte, hogy péntek reggel mindent elmond az alakuló ülésről Rónai Egonnak.

Hétfőn Cink.hu-n jelent meg először a levél a Magyar Krónika alapításáról, amit Kerényi Imre és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata főszerkesztője címzett a leendő szerzőknek. Körülbelül százan kerültek fel a listára, de az elmúlt napokban többen jelezték, hogy nem vállalják a felkérést.

A csütörtök esti értekezletet a Magyar Demokrata szerkesztőségében tartották az Andrássy úton. Az épületnél tüntetők várták a meghívottakat transzparensekkel, köztük egy életnagyságú Orbán-bábuval. Rendbontásról nem jött hír, a demonstrálók nem sokkal hét óra után hazaindultak.

©

A hvg.hu tudósítója megpróbált bejutni az értekezletre, de a hostessek nem engedték tovább, mert nem szerepelt a neve a listán.

A Magyar Krónika alakuló üléséről először Orbán Viktor távozott, 20 óra előtt. Autóba ült, és elhajtottak vele, így a kint várakozó újságírók nem tudtak kérdéseket feltenni a miniszterelnöknek.

„Ült, mint szerafin a fűben”

Kondor Katalin azok kevesek közé tartozott, akik szóba álltak az újságírókkal az értekezlet után. Arra a kérdésre, hogyan reagált Kerényi Imre, amikor Orbán Viktor a szerencsétlenül megfogalmazott levelét kritizálta, a volt rádióelnök csak annyit válaszolt: „ült, mint szerafin a fűben”.

Kondor Katalin is felszólalt az ülésen, ugyancsak a meghívó megfogalmazása miatt. Azt mondta: Kerényi Imre olyan, a médiában evidens dolgokat sem gondolt végig, hogy valahol főállásban dolgozó újságírók írhatnak-e más lapba.

A volt rádióelnök szerint egyelőre semmilyen konkrétum nem derült ki azzal kapcsolatban, mikor jelenik meg az első szám, miről szól majd, és kik lesznek a szerzői. Az viszont biztos, hogy közpénzt nem használnak fel a laphoz, de az alakuló ülés résztvevői nem tudták meg, milyen magánbefektetők finanszírozhatják a Magyar Krónikát – tette hozzá.

Szűkszavűak

A többi meghívott már nem volt ennyire bőbeszédű. Boross Péter volt miniszterelnök például nem nyilatkozott. Papp Lajos szívsebész is csak annyit mondott, hogy ő nem szólalt fel, de nagyon jó érzésekkel hallgatta a többiek felszólalását.

©

Sasvári Sándor színész azt nyilatkozta, hogy írni ő biztosan nem fog a Magyar Krónikába, mert nem ez a szakmája, de színészként, énekesként és lovas emberként nagyon szívesen nyilatkozik majd.

Egy név nélkül megszólaló meghívott ugyancsak azt erősítette meg, hogy semmi konkrétum nem hangzott el az értekezleten, így azt sem lehet tudni, hogy valóban május körül indulhat-e a Magyar Krónika.

Második próbálkozás a székházban: kapufa

A hvg.hu tudósítója az értekezlet végén is bement más újságírókkal a Magyar Demokrata székházába, és összefutottak Kerényi Imrével. Ő azonban udvariasan elutasította a kérdéseket, megígérte ugyanis Rónai Egonnak, az ATV műsorvezetőjének, hogy péntek reggel elsőként neki mondja el, mi történt az alakuló ülésen.

A hvg.hu percről percre tudósítását itt olvashatják.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Itt az Nvidia filléres mesterséges intelligenciája

Itt az Nvidia filléres mesterséges intelligenciája

Soha nem láttak még ehhez foghatót: 1,3 milliárd volt feszültséget mértek egy decemberi viharban

Soha nem láttak még ehhez foghatót: 1,3 milliárd volt feszültséget mértek egy decemberi viharban

Alaposan átalakul a közlekedés Budapesten – így pótolják délen a 3-as metrót

Alaposan átalakul a közlekedés Budapesten – így pótolják délen a 3-as metrót

Ha Windows van a gépén, jobban jár, ha feltelepíti rá ezt a védő bővítményt

Ha Windows van a gépén, jobban jár, ha feltelepíti rá ezt a védő bővítményt

Komlón is közös polgármesterjelöltet állított az ellenzék

Komlón is közös polgármesterjelöltet állított az ellenzék

Újabb kisvasútra költ a kormány 771 milliót

Újabb kisvasútra költ a kormány 771 milliót