szerző:
MTI

Egy légfegyverből átalakított 22-es kaliberű lőfegyvert, több mint száz ehhez használható lőszert, valamint négy darab, vadászpuskához való lőszert találtak és foglaltak le a rendőrök egy férfinél, akinek nem volt engedélye.

Engedély nélkül tartott lőfegyvert és több mint száz lőszert foglaltak le egy 39 éves férfi lakásán Bátonyterenyén csütörtökön - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Dankóné Nagy Éva ismertetése szerint a házkutatáson egy légfegyverből átalakított 22-es kaliberű lőfegyvert, több mint száz ehhez használható lőszert, valamint négy darab, vadászpuskához való lőszert találtak és foglaltak le a rendőrök. A férfi a fegyverek és a lőszerek tartásához nem rendelkezett érvényes hatósági engedéllyel - tette hozzá.

A szóvivő elmondta: a bátonyterenyei V. Tamás ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett miatt folytat büntetőeljárást a helyi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya.

Nógrád megyében ez volt az ötödik ilyen bűncselekmény két hónapon belül.

Február utolsó napján Balassagyarmat és Őrhalom között egy teherautóban találtak fegyvert és egy doboz lőszert egy szécsényi férfinél. Március végén Salgótarján belvárosában igazoltattak egy 40 éves férfit, akinél egy házilag lőfegyverré átalakított, külföldi gyártmányú légfegyvert találtak lőszerekkel. Április közepén orvvadászoknál foglaltak le Kazáron egy 22-es kaliberű, házilag készített, hangtompítóval és céltávcsővel felszerelt lőfegyvert, további négy fegyvert, valamint különböző lőszereket, illetve egy szintén hangtompítós és céltávcsöves, házilag készített lőfegyvert, valamint ehhez tartozó lőszereket egy salgótarjáni férfinél.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Minden idők legjobb októberét produkálta az uniós újautó-piac

Minden idők legjobb októberét produkálta az uniós újautó-piac

510 lóerős lopott Mercedes-AMG GT bukkant fel Röszkén

510 lóerős lopott Mercedes-AMG GT bukkant fel Röszkén

Belefulladunk a sorozatokba, és élvezzük

Belefulladunk a sorozatokba, és élvezzük

Parragh László elárulta, mikor és hogyan változhat a kata

Parragh László elárulta, mikor és hogyan változhat a kata

Újra Luis Enrique a spanyol szövetségi kapitány

Újra Luis Enrique a spanyol szövetségi kapitány

Kijött egy új jelentés Magyarországról: belpolitikai kockázat nincs, a gazdaság viszont lassul

Kijött egy új jelentés Magyarországról: belpolitikai kockázat nincs, a gazdaság viszont lassul