szerző:
MLF
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nincsenek kutatói ösztöndíjai, nem tudni, hogy mit kutat, alig költ könyvekre és folyóiratokra a Miniszterelnökség milliárdokkal indított intézete. Tavaly a hvg.hu-nak is nehézséget okozott a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet felkutatása.

Könyvre 42 ezer forintot, külföldi kiküldetésekre, reklámkiadásokra és reprezentációra viszont 37 milliót költött tavaly a Miniszterelnökség évi 1,3 milliárd forintból gazdálkodó kutatóintézete – derül ki az erdélyi hírportál, a Transindex cikkéből. A Nemzetstratégiai Kutatóintézetet (NSKI) egy volt romániai magyar politikus, Szász Jenő vezeti, akit baráti kapcsolat fűz Kövér Lászlóhoz.

A portál adatigényléssel kikérte az intézet 2014-es költségvetését, állománytábláját, továbbá a pénzügyi és tevékenységi beszámolóját. Ebből kiderül, hogy az intézet vezetője évi 12,5 millió forintot keres, a munkatársaknak pedig 4,3 milliót adtak üdülési hozzájárulás címen.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézetet a kormány egyik legfontosabb háttérintézménye, alapító okirata szerint „a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatal”, alkalmazottai „fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek”, akiknek a legmagasabb fokú titkosszolgálati átvilágításon kell átesniük. Az NSKI-t létrehozó 2012. december 11-i kormányrendelet szerint az intézet létszáma maximum 100 fő lehet, a kormány pedig 2012-ben az utolsó pillanatban úgy módosította a 2013-as költségvetést, hogy 1,2 milliárd forintot különített el a hivatal számára. A 2014-es költségvetésben 1,3 milliárdot terveztek be a kutatásokra.

122 millió fizetésekre

A hvg.hu 2013 májusában – három hónappal az NSKI indulása után – egy napos telefonálással sem tudta kideríteni, hol működik az intézet, mert a kormány különböző intézményei nem tudtak adatokat szolgáltatni róla. Mint cikkünk megjelenése után kiderült, a parlamenttől pár utcára rendezkedtek be egy előkelő irodaházban. 

Szász Jenő, az NSKI vezetője
©

Nem az iroda fellelhetetlensége az egyetlen furcsaság. Szász Jenőt a kormányfő egy 2013. február 12-i miniszterelnöki határozattal nevezte ki, de visszamenőleges hatállyal, egy nappal korábbi időponttól. Ugyanakkor egy 2012. december 18-i kormányhatározattal még a 2012-es költségvetés terhére elkülönítettek 100 millió forintot a hivatalra a Miniszterelnökség előirányzatából – azaz 6 munkanap maradt arra, hogy esetleg még abban az évben elköltsék a pénzt, miközben hivatalosan sem az elnök, sem helyettese nem volt még kinevezve.

Az intézet tavaly nem tudta elkölteni mind az 1,2 milliárd forintot. A költségvetési támogatását a kormány ugyanis év közben 840 millióra csökkentette, de ezt sem sikerült elkölteni, „így év végére mintegy 400 millió forint maradt a kasszában” – írta a Transindex.

Ebből a legnagyobb tétel, 122 millió a 10 vezető és 45 munkatárs bére volt – tehát a 100 fős megengedett létszámot továbbra sem tudták feltölteni. Korábban a hvg.hu-nak több kisebbségkutató, szociológus azt mondta, számos szakembert megkerestek, hogy dolgozzon az NSKI-nek, de kevesen álltak kötélnek. Ráadásul a kisebbségkutatók nem értették, miért van szükség egy újabb intézetre, amikor több ilyen is működik már a Kárpát-medencében.

Szász Jenő a hvg.hu-nak adott szeptemberi interjújában azt mondta, ők összefogni akarják a meglévő intézetek munkáját. Szász tavaly még arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy a tervezett 100-ból egyelőre csak 45 főt tudtak felvenni, majd a magyarországi bürokrácia lassúságával magyarázta az intézet döcögős indulását.

Állítólag a jövőt is kutatják

Az NSKI-nak továbbra sincs honlapja, a Transindex pedig hiába kért tartalmi beszámolót – azaz, hogy az 55 munkatárs mivel foglalkozott tavaly, mit kutatott – az intézet nem szolgált ilyennel. A portál azt írta, először arra hivatkoztak az NSKI-ban, hogy még nem készült el, majd azzal magyarázták a késlekedés, hogy áramszünet miatt nem tudják küldeni, végül már nem is válaszoltak a Transindex kérésére. Az állománytáblából viszont kiderült, hogy az intézetnek Jelen- és Jövőkutatások Osztálya is van. A portál szerint a kutatóintézet nemcsak könyvekre és folyóiratokra költött feltűnően keveset, hanem ösztöndíjakra sem irányzott elő pénzt.

Szász és Orbán Viktor egy székelyföldi rendezvényen
©

Szász Jenő 1996 és 2008 között Székelyudvarhely független polgármestere volt, aki nagyon jó kapcsolatot ápolt Traian Basescu román államfővel, továbbá Kövér László jó barátja, egymás gyerekeinek keresztszülei. Az általa később alapított Magyar Polgári Párt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mind a 2008-as, mind a 2012-es önkormányzati választásokon rosszul szerepelt. Szász végül visszavonult a politikától, Orbán Viktor 2012 októberében jelentette be, hogy őt szánja az NSKI élére.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
M. László Ferenc Itthon

"Akkor voltam Orbán házigazdája, amikor nem volt divat"

Nem is olyan sok pénz az a 1,3 milliárd forint, amit a kormány a Nemzetstratégiai Kutatóintézetre betervezett, mert óriási a baj a határon túli magyar közösségekben – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Szász Jenő. Az intézmény vezetője, egykori erdélyi politikus szerint a trianoni utódállamoktól nincs mit várni, ezért megint Budapestről kell integrálni a külhoni magyarokat. Állítja, a szórványmagyarság áttelepítésével kapcsolatos mondatait – amiért az RMDSZ-szel és Tőkés Lászlóval is szembekerült – ártó szándékkal forgatták ki, fel sem merül benne az áttelepítés. Orbán Viktorral közel 20 éves a barátságuk, félszavakból is megértik egymást.

M. László Ferenc Itthon

Fantomintézetbe ölt Orbán 1,3 milliárdot Kövér kedvéért

Alig ad életjeleket magáról az az intézet, melyet 1,3 milliárd forinttal indított el a kormány, tavaly pedig úgy kapott 100 milliót, hogy még csak papíron létezett. Több órás telefonálás után sem találtuk meg az irodáját, a kormányzati kommunikáció szerint viszont a Miniszterelnökségen székelnek. A kutatóintézet vezetője Kövér László régi barátja, aki havi 997 ezret kap a posztja után.

Újra erdőtűz pusztít a Kanári-szigeteken, egy körzetet kiürítettek

Újra erdőtűz pusztít a Kanári-szigeteken, egy körzetet kiürítettek

Csak segíteni akartak a nyugdíj mellett tovább dolgozó orvosok, de két hónapja nem kapnak ellátást

Csak segíteni akartak a nyugdíj mellett tovább dolgozó orvosok, de két hónapja nem kapnak ellátást

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Zöld rendszámos izompacsirta és bakancsos terepes: dupla Volvo V60-teszt

Zöld rendszámos izompacsirta és bakancsos terepes: dupla Volvo V60-teszt

Pars Krisztián szinte biztos, hogy megy Dohába

Pars Krisztián szinte biztos, hogy megy Dohába