Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az angol nyelvi írásbelikkel folytatódnak ma reggel a tavaszi érettségik, az idegen nyelvből középszinten 1178 helyszínen 54 314-en, emelt szinten 122 helyszínen 9809-en vizsgáznak.
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, ebből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perc időtartamú, a második rész, a nyelvhelyesség feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. A szünet után a 30 perces, hallott szöveg értése vizsgaösszetevő következik, végül az íráskészség 60 perc időtartamú feladatsora.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgaösszetevők szerepelnek ugyanabban a sorrendben, de a feladatok megoldására fordítható idő sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.
Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, a többi vizsgarésznél semmilyen segédeszköz nem használható.
Az egyes vizsgaösszetevők értékelése emelt és középszinten is egymástól független, és a feladatok megoldását központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján értékelik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.