Az SMS a munkához jutáshoz elengedhetetlen nyelvismeret megszerzésében segít önkéntesek bevonásával a Nógrád megyei Mátraverebélyen és több környező településen.
A nyáron kezdődő intenzív nyelvoktatási program elsősorban a képesítéssel rendelkező roma embereknek nyújt segítséget, akik megfelelő nyelvtudás birtokában esélyt kapnak arra, hogy a hazai közfoglalkoztatás helyett tisztességes európai bérért dolgozhassanak az Európai Unióban – mondta a Mátraverebély polgármesteri tisztségét is betöltő politikus.
A miskolci nyomortelepek felszámolásáról szóló csütörtöki, miskolci döntéssel kapcsolatban Seres Mária azt mondta: az SMS nem szeretné, ha ez más városok kedvét is meghozná a problémás családok kitelepítésére. Ehelyett az oktatást kell előtérbe helyezni, amivel jobban lehetne segíteni a hátrányos helyzetben lévő embereken – tette hozzá.