Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Nem került előzetesbe a Pásztor Istvánt leköpő nő

Szabadlábon védekezhet az a nő, aki múlt kedden leköpte Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét a Kossuth téren – közölte a rendőrség hétfőn. A 41 éves nő ellen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Nem került előzetesbe a Pásztor Istvánt leköpő nő

A BRFK kezdeményezte, az ügyészség pedig indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, de a bíróság ezt nem rendelte el. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebb tájékoztatást nem adott az ügyről.

Pásztor István a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés keddi alakuló ülésén. Aznap tüntetés volt a Kossuth Lajos téren, ahol Pásztor Istvánt szidalmazták és leköpték.

Az ügyben pénteken megszólalt Áder János államfő is. Azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal, a hatóságok szeme láttára, az Országház előtt.

A 41 éves nőt pénteken állították elő, és szombaton vették őrizetbe.