Kövessék meg Orbánék az eltávolított főbírót – követelik ellenzéki pártok

Közleményekben reagált a DK és az Együtt-PM a strasbourgi emberi jogi bíróság keddi ítéletére, amelyben kimondták, hogy Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság elnökét indokolatlanul mozdították el a helyéről.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Kövessék meg Orbánék az eltávolított főbírót – követelik ellenzéki pártok

Újabb sallert kapott a magyar kormány Strasbourgban – írta Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke. Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének kirúgásával Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét – idézte fel a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét.

Mint írta, a Demokratikus Koalíció e döntéssel ismét igazolva látja aggályait, miszerint a Fidesz a bíróságokra vonatkozó szabályozások ürügyén a jogállam utolsó, roskadozó bástyája, a független igazságszolgáltatás ellen intéz meg-megújuló támadást. A bírói függetlenség a jogállam olyan alapelve, ami nem csak két-, de háromharmados többség birtokában is érinthetetlen. A DK fölszólítja a kormánytöbbséget: legalább ezen a téren állítsa helyre az európai állapotokat – írta Molnár Csaba.

Mielőtt pedig az ítélet ürügyén a kormány a tőle megszokott csúsztatással újabb kirohanást intézne az EU ellen, fölhívjuk a figyelmet: ennek a bíróságnak semmi köze az unióhoz, annak bírósága nem Strasbourgban, hanem Luxemburgban székel – írta Molnár Csaba.

Reagált a strasbourgi döntésre az Együtt-PM is. A pártszövetség azt követelei, hogy kövesse meg és kompenzálja a kormány a volt főbírót.
 
Az Együtt-PM örül, hogy az igazság győzött. A strasbourgi ítélet azt bizonyítja, hogy az Orbán-rezsim működése, valamint az egypárti alaptörvény ellentétes az európai demokráciák szellemiségével, és nem a nemzeti érdeket szolgálja. A közlemény végén Baka Andrásnak gratulál az Együtt-PM.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.