A hírportál egyik olvasója szerint a 4-es vonal kelenföldi végállomásánál több mint 45 család nyugalmát zavarják a ki- és beálló szerelvények. Klímája nincs mindenkinek, a nyári melegben kénytelenek nyitva tartani az ablakokat. A lakók több helyen tettek már panaszt, többfelé választ kaptak, de a probléma nem tűnt el.
A DBR Metró Projekt Igazgatóságtól korábban azt közölték, hogy tudnak a csikorgásról. A kellemetlen hang akkor keletkezik, amikor a járműtelepen a vágányok kis sugarú ívében súrlódik a vonatkerekek karimája a sínfej oldalával. Szerintük ugyanakkor egy-egy csikordulást leszámítva csendben közlekednek a vonatok.
Volt, amikor azt válaszolták egy panaszra, hogy a sok eső miatt a kenőréteg lemosódott. Olyan válasz is volt, amely szerint az üzemeltető elrendelte a kritikus szakaszon a sínek kézi kenését, esőre nem érzékeny anyaggal, és tervezik fix sínkenő berendezés elhelyezését is.
A csikorgás ennek ellenére megmaradt, olyannyira, hogy az egyik lakó birtokvédelmi eljárást indított a csikorgó metrók miatt. „Én is végigleveleztem az összes hivatalt, ugyanazt a választ kaptam. A 4-es metró projektigazgatósággal annyit leveleztem, hogy már válaszra sem méltatnak” – mondta az érintett lakó.
Az Index cikkében videó is van a csikorgó metróról.