Karácsony Gergely, a baloldal közös zuglói polgármesterjelöltje szerint a kerületnek azért kell végleg lezárnia "a fideszes Papcsák-korszakot", mert az a városrész legrosszabb időszaka volt.

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke erről szombaton, a XIV. kerület polgármesteri hivatalának épülete előtt beszélt újságíróknak, azt követően, hogy Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője a kerület következő polgármestereként mutatta be.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármestersége után olyan korszakot nyitnának, amelyben a zuglóiak érezhetik városrészük fejlődését, szemben a Fidesz eddigi kerületi intézkedéseivel, amely eddig csak "belháborúkat, hatalmi arroganciát és zavaros közbeszerzéseket" hozott.

Tóth Csaba kiemelte, az októberi önkormányzati választáson ugyanaz a csapat indul, amely az áprilisi országgyűlési választáson Zugló mind a 15 választókörzetében győzött. 

Karácsony Gergely a baloldali jelöltekről szólva hozzátette, több a civil világból érkező, illetve az összefogásban részt vevő pártok által közösen támogatott induló méretheti meg magát ősszel. 

A politikusok többszöri újságírói kérdésekre válaszolva sem kívántak nyilatkozni arról, a jelölteket milyen arányban delegálta az MSZP, az Együtt-PM és a DK. "Minden jelöltre közös jelöltként tekintünk és egy csapatként dolgozunk" - mondta Tóth Csaba, aki szerint Zuglóban soha nem ellenezték a baloldali összefogást.

A sajtótájékoztató végén Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke lépett a politikusokhoz, és egy kerületi térképet próbált meg átadni nekik, arra hivatkozva, hogy Karácsony Gergely és Tóth Csaba sem a kerületben, hanem Budán él.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lejárt a gyes, ráért politizálni, most pedig polgármester lesz, nem is akárhol

Lejárt a gyes, ráért politizálni, most pedig polgármester lesz, nem is akárhol

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

Egy iskolában kartondobozt húztak a diákok fejére, hogy ne tudjanak lesni egymásról

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Összecsaptak a metrójegyár-emelés miatt tüntetők a rendőrökkel Chilében

Doku360: "Nem volt más választás, benyomtam a fák közé" - légicsata Budapest felett

Doku360: "Nem volt más választás, benyomtam a fák közé" - légicsata Budapest felett

Létrejött a Nemzeti Amnézia Intézet

Létrejött a Nemzeti Amnézia Intézet

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani

Madár csapódott a repülőgépnek, amelyről az atomháborút is lehet indítani