Ketrecharc: Simicskó szerint szigorítják a sporttörvényt

A sporttörvény szigorítására vonatkozó joganyagot készített elő az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága a fiatal sportolók védelme érdekében – így reagált pénteken Simicskó István államtitkár a DK szóvivőjének ketrecharccal kapcsolatos közleményére.

  • MTI MTI
Ketrecharc: Simicskó szerint szigorítják a sporttörvényt

Sajtóinformációk szerint hiába nyomoz a rendőrség már július óta a tizenéves gyerekeknek ketrecharcviadalokat rendező szervezet ellen, az továbbra is versenyeket tart, és ezek ellen a sportállamtitkár "továbbra sem tesz semmit". A DK mielőbbi megoldást vár a kormánytól a kialakult helyzetre – írta pénteki közleményében Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

A gyermekek számára szervezett ketrecharcok betiltását sürgette pénteken az LMP és az MSZP is.

Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint a sporttörvény szigorítására vonatkozó joganyag előkészítése a témában kompetens szereplők, így a Magyar Olimpiai Bizottság és a küzdősportok szakszövetségeinek bevonásával készült, az Igazságügyi Minisztériummal is egyeztettek.

A jogalkotási menetrendnek megfelelően a parlament a mostani ülésszakban elfogadhatja a módosításokat – ígérte Simicskó István.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.