A régiós elektromos közlekedéssel kapcsolatos Protheus projekt elindításáról az idén májusban döntött a paksi önkormányzat. A projekt keretében elvégeznék a közösségi és közfeladatok ellátásához kapcsolódó közlekedési és energia-infrastruktúra fejlesztését, amelynek finanszírozásához az Európai Bizottság térségi környezetkímélő technológiákat támogató ELENA programjának támogatására számítanak.Az önkormányzat által létrehozott Protheus Zrt. vezérigazgatója, Sztruhár Sándor elmondta: céljuk, hogy a tömegközlekedésben és a közszolgáltatásban elektromos üzeművel váltsák fel a hagyományos meghajtású, nagy szén-dioxid-kibocsátású járműveket, és kialakítsák a szükséges üzemanyagtöltő infrastruktúrát. A teljes program beruházási költségének becsült értéke 40-45 millió euró. A munkában egy lengyel cég, a Led Pack Management lesz a Protheus Zrt. partnere. Az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá Pakson. Tomasz Jaskólski, a projekt koordinátora az MTI-nek elmondta: a Dél-Lengyelországot érintő, világításkorszerűsítésre vonatkozó Led Pack volt az első kelet-európai projekt, ami az ELENA projektben támogatást nyert. Az ennek során nyert tapasztalataikkal segíteni tudják paksi partnereiket.Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója támogatandónak nevezte a paksi önkormányzat törekvését. Jelezte: kínálkozó a lehetőség, hogy az atomerőműbe járó és a helyi, helyközi tömegközlekedést biztosító autóbuszok elektromos meghajtásúak legyenek.Felhívta a figyelmet arra, hogy a környezeti terhelés csökkentésében, a klímavédelemben fontos szerepet játszhat az elektromos közlekedés abban az esetben, ha az környezetet kímélő, azaz megújuló vagy nukleáris energiatermelésen alapul.
Elektromos közlekedést fejlesztene Paks a környékén
Paks város 60-65 kilométeres körzetében megteremtené az elektromos közlekedés lehetőségét a paksi önkormányzat, erre indították el a Protheus projektet, amelyhez szeretnék megnyerni a térségben érintett többi önkormányzatot is. A negyven település polgármestere számára csütörtökön tartottak tájékoztatót Pakson, előkészítve csatlakozásukat.
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Kapitány István akart lemondani, végül államtitkára távozott
Telex: Volt pillanat, amikor Kapitány István távozása reálisnak tűnt
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Mi lehetett a pápa tüdejében, és mik a gyógyulás esélyei?
Hogyan fűtötték fel a francia bolti hűtőket akár 80 fokig?
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
Magyar Péter elmondta, mit vár Zelenszkijtől a brüsszeli megbeszélésükön
Lemondott az államtitkár, de közben újabb pozíciók találnak gazdára az energetikában: meglepően alakul a kormány kirakója
„Én szeretem szorítón belül az erőszakot, a vért” - BAZI NAGY MAGYAR BOXBALHÉ 2. rész
„Micimackó, akármi történik, ugye, te meg fogsz érteni?” – 100 éve ad feladatot a micimackológusoknak a csacsi öreg medve története
Képeken az esőhiány miatt szinte teljesen kiszárított Tisza-tó
A tó vízszintjét azután csökkentették, hogy veszélybe került Szolnok ivóvízellátása.