szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki a Kacsóh Pongrác úti felüljáró környékén péntek reggel, a Hungária körút és az M3-as bevezető szakaszán is áll a forgalom – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) információs szolgálatának munkatársa. Úgy tudjuk, két motoros ütközött össze a felüljárón, amelynek a külső sávját egy hosszabb szakaszon le is zárták.

A Hungária körúton már a Salgótarjáni utcától nehéz az előrejutás, az M3-as bevezető szakaszán pedig a Szentmihályi úttól torlódnak a járművek, a Dózsa György úton is lelassult a közlekedés.

A BKK Futár honlapjának adatai szerint a környéket érintő tömegközlekedési járatok 10-15 perces késéssel közlekednek, illetve a dugó miatt feltorlódtak a buszok a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésében.

A rendőrség a balesetről későbbre ígért tájékoztatást. A hvg.hu munkatársa nem sokkal 9 után a helyszínen azt látta, hogy két motoros ütközhetett össze a felüljárón, az egyik motor ripityára tört, a külső sáv egy hosszabb szakaszon le is volt zárva. Több rendőrt is lehetett látni.

Kollégánk hozzátette, hogy szinte egész Zuglóban állt a forgalom, a Hungária körúttal párhuzamos útvonalakon is alig lehetett haladni. Az M3-as bevezető szakaszáról elvileg rá lehetett hajtani a Hungáriára, ezt a szakaszt nem zárták le, bár több kilométeres lehetett a dugó.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!