szerző:
MTI

Az Együtt-PM szövetségnek az a célja, hogy megújítsa a magyar politikát - közölte Szigetvári Viktor, a szövetség társelnöke vasárnap Budapesten, a Fidesz székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.

A politikus azt mondta, bár fiatal pártok szövetsége az Együtt-PM, van jövője, az önkormányzati választáson az ország kétharmadán önálló megyei listával indul.

"Azért kell ránk szavazni egy hét múlva, mert a magyar politika megújításának esélye van bennünk" - tette hozzá Szigetvári Viktor.

Pataki Márton, az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelnöke közölte: egy molinót helyeztek el a Fidesz székházának kerítésén, ezzel arra akarják emlékeztetni a választókat, hogy a kormánypárt az elmúlt négy évben "megszívatta" őket.

"Alig tudunk olyan társadalmi csoportot mondani, amelyiknek ne mentek volna neki: megszívatták a tanárokat, az egészségügyi dolgozókat, a rendvédelmieket, a nyugdíjasokat, a gazdálkodókat, a diákokat, most pedig a civil szervezetek vannak soron" - fogalmazott.

Hozzáfűzte, hogy az ellenzéki pártszövetség szerint Magyarország nem lehet következmények nélküli ország, és a választók nem tűrhetik el tovább, hogy "szívassák" őket.

Kiss Róbert, a baloldali ellenzéki pártok közös, VI. kerületi polgármesterjelöltje elmondta: a terézvárosi önkormányzat nem törődött a lakókkal, csak a kampányidőszakban tesz lépéseket a helyiek érdekében. Felidézte: egy héttel a választások előtt ingyen lehet meglátogatni az állatkertet, korábban pedig a nyugdíjasoknak tettek hasonló gesztusokat.

A jelölt azt mondta, a helyi fideszes vezetés nemtörődömségének az oka, hogy nőtt a kerületben a bűncselekmények száma, jelentősen romlott a köztisztaság és leromlott az épületek állaga is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Inkább egy komikus: megalázó vereséggel csaphatják el elnöküket az ukránok

Inkább egy komikus: megalázó vereséggel csaphatják el elnöküket az ukránok

Csak húszan éltették Hitlert a születésnapján

Csak húszan éltették Hitlert a születésnapján

Új illatú, alig használt ez az eladó szentesi 1500-as Lada

Új illatú, alig használt ez az eladó szentesi 1500-as Lada

Újra bajnok a Juve

Újra bajnok a Juve

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták

A teljes Mueller-jelentést követelik a demokraták

Berobbant egy flakon egy tuzséri ház udvarán: két gyerek súlyosan megsérült

Berobbant egy flakon egy tuzséri ház udvarán: két gyerek súlyosan megsérült