Elhúzódhat a választási végeredmény megállapítása

November 10-éig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke Pálffy Ilona vasárnap éjjel.

  • MTI MTI
Elhúzódhat a választási végeredmény megállapítása

Az NVI elnöke előzőleg az önkormányzati választási adatok mintegy 70-90 százalékos feldolgozottságánál tartott sajtótájékoztatót. 

Arról beszélt, hogy a választási jogszabályok értelmében vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, melyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia.

Közölte, a helyi választási bizottságok hétfőn jegyzőkönyvekben összegzik a szavazatszámláló bizottságok által rögzített jegyzőkönyvi eredményeket, majd ezek alapján állapíthatják meg, ki nyerte a polgármesteri tisztséget, kik lettek a képviselő-testület tagjai.

A határozattal szemben három napon belül jogorvoslattal lehet élni a területi (megyei, fővárosi) választási bizottságoknál, de csak akkor, ha konkrét bizonyítékokat jelölnek meg a fellebbezésekben. Ilyen konkrét – az újraszámlálásra irányuló – kezdeményezés lehet, ha valaki szerint érvénytelennek minősítettek érvényes szavazatokat.

Fontos, hogy pusztán a szavazatok közötti csekély különbségre való hivatkozással nem lehet kérni az újraszámlálást. Előírás, hogy csak a szavazatszámláló bizottságok eredményt megállapító döntéseinek törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni.

A választási eredmény elleni jogorvoslatnak is alapvető követelménye a törvénysértés pontos megjelölése és a vélelmezett jogsértés bizonyítása.

A területi választási bizottságoknak is 3 napjuk van arra, hogy a fellebbezéseket elbírálják. E határozatokkal szemben azonban még az ítélőtáblákhoz lehet fordulni ugyancsak 3 napig, és a bíróságoknak is további 3 napjuk van arra, hogy meghozzák a jogerős végeredményről szóló határozatokat.

Ha a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálása csak a szavazatok újraszámolásával lehetséges, akkor erre a területi választási bizottságoknak, illetve a ítélőtábláknak 6 napjuk van a törvény szerint.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.