szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Demokratikus Koalíció megpróbálja elérni, hogy ne csak elhalasszák az internetadó bevezetését, hanem arról véglegesen mondjanak is le – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs. Bíznak abban, hogy a civil társadalom is átlát a szitán és nem dől be a kormány hazugságának – tette hozzá.

A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök beismerte részleges vereségét, amikor azt mondta, hogy ebben a formában nem vezetik be az internetadót – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs pénteken.

Orbán Viktor azt mondta, hogy meghallották az emberek szavát, "azonban nem dőlünk be ennek a kommunista trükknek, ha lehet így mondani", mert a kormányfő arról is beszélt, hogy akarják az internetadót – fogalmazott Kerék-Bárczy Szabolcs, aki szerint a kormány valódi szándéka, hogy korlátozza az információhoz való hozzáférést.

Arra is kitért, hogy ez az adónem a szegényeknek árt a legjobban; a Budapesten és a nagyvárosokban élők többféle módon is hozzájuthatnak az információkhoz, számukra egy újabb adó nem jelent akkora terhet, mint a "középosztály alsó részének vagy a vidéken élő embereknek”. A kormányfő jövő év elejére nemzeti konzultációt hirdetett, de a DK véleménye szerint az már lezajlott az internetadó elleni tüntetéseken – folytatta Kerék-Bárczy Szabolcs.

A DK nem hisz a miniszterelnöknek, ezért "fenntartja a nyomást a kormányon" – mondta. Azt próbálják elérni, hogy ne csak elhalasszák az internetadó bevezetését, hanem arról véglegesen mondjanak is le. Megjegyezte, bíznak abban, hogy a civil társadalom is átlát a szitán és nem dől be a kormány hazugságának.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban bejelentette, a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot. Azzal indokolt: "a vita félrecsúszott", "nincs meg a közös alap", hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni. Az emberek megkérdőjelezik az egész dolog ésszerűségét, "ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem" – fogalmazott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!